IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kucsák László egyéni képviselői indítványa immáron sokadszorra az iskolák működésének, fenntartásának kérdésköréhez nyúl hozzá. A köznevelési törvény toldozgatásának-foldozga­tásá­nak se szeri, se száma. Az oktatást új, a korábbinál is rosszabb alapokra helyező jogszabály az elfogadása utáni negyedik évben sem működik megfelelően, az egész rendszer rendkívül bizonytalan lábakon áll. Ezt bizonyítják a menetrendszerűen befutó módosítási javaslatok. A kapkodás miatt nem is a tárca nyújtja be ezeket, hanem egyéni képviselők, hogy megkerülhessék az egyeztetéseket, meggyorsíthassák a kárrendezést, kármentést.

A konkrét javaslat röviden az önkormányzatok működésével kapcsolatos nyilatkozattételi kötelezettséget egységesítené, és ennek határidejét tolná ki. A jelenlegi iskolafenntartói koncepció alapján alapesetben 3 ezer főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzatok az intézmények működtetői; miközben a 3 ezer főt nem meghaladó önkormányzatok a működést sem biztosítják. Amennyiben az alapesettel ellenkező szándékuk fogalmazódik meg, azt a kérelem benyújtásával tudják jelezni. Ennek a benyújtásnak a részletei módosulnak a Kucsák László-féle javaslattal kismértékben. Önmagában ezzel nem lenne probléma, ha egy jól működő rendszer utolsó simításait végeznék el. Ez az intézményrendszer rogyadozik részben a súlyos forráshiány, részben pedig a fenntartás, működtetés elhibázott koncepciója miatt. A túlzott központosítás megszünteti az intézmények mozgásterét, megfojtja az egyéni kezdeményezéseket, lehetetlenné teszi, hogy a felmerülő problémákra rugalmasan reagáljanak.

Nem lehet a komplett magyar iskolarendszert a Szalay utcából kézi vezérléssel irányítani. A működtetés, fenntartás kérdéskörében az LMP egy köztes megoldást képvisel: nem térnénk vissza a korábbi szélsőségesen decentralizált települési fenntartási modellhez, de jelentősen lazítanánk a görcsös túlállamosításon. Az LMP köztes megoldása arról szól, hogy a központi állam helyett a helyi közösségek fenntartó szerepét kell megerősíteni, és ott, ahol az önkormányzat kéri, vissza kell adni az iskolákat a helyi közösség részére. Az államnak pedig a vállalt pluszfeladatok ellátásához szükséges forrásokat természetesen biztosítani kell. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu