LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem a kérdésre válaszolni, bár kedvem volna egy másikfajta válaszra, de azt most nem tehetem meg a Ház falai között, azt hiszem, elnök úr erre nem adna lehetőséget.

A válasz körülbelül úgy szól, hogy Tarsoly Csaba ‑ Quaestor Csaba ‑ úr azért kaphatott parlamenti belépőt az Országgyűlés Hivatalától, mert a Miniszterelnökség akkor még külgazdaságért felelős államtitkársága ezt kérelmezte, a kérelmet vezető államtitkárként fölterjesztettem, majd a kérelem benyújtásra került, a parlament engedélyezte a belépőt és ki is állította, és azt a Külgazdasági Államtitkárság át is vette; indokolva mindezt azzal, hogy az akkor létrejövő kereskedőház-konstrukcióban Tarsoly Csaba úrnak szüksége van arra, hogy rendszeresen az akadályok csökkentése mellett jusson be a Parlamentbe.

Az idő szerencsére bizonyította azt, hogy Tarsoly Csaba méltatlan a bizalomra, és ma már előzetes letartóztatásban tölti az idejét, másokkal ellentétben, akik az elmúlt 25 évben jó néhány tízezer embert károsítottak meg Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. ‑ Moraj az MSZP soraiban.)

(13.00)

Forrás: parlament.hu