DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért tisztázzuk már, jó?! Tehát a törvény jelenleg semmilyen különbséget nem tesz tulajdonosi viszonytól függően sem az állami, sem a magán gazdasági társaságokban, egyértelműen kimondja, hogy nem vehetnek részt. Ehhez képest évek óta részt vettek, valószínűleg ilyen szempontból hamis tartalmú nyilatkozatot írtak alá rendészeti vezetőként, tábornokként.
Önnek erre az a válasza, hogy egyébként a BM ezzel nem foglalkozik, világossá teszi, hogy önök pont azoknak, a törvények betartatásáért felelős legmagasabb rangú rendészeti vezetőknek az ügyét kívánják eltussolni és elmismásolni, akiknek az lenne a dolguk, hogy példát mutassanak az országban, és nem véletlenül zárja ki a törvény az ő részvételüket ilyen cégekben.
Államtitkár úr, a válasza nemcsak hogy elfogadhatatlan, de döbbenetes is; egyetlenegyre biztosan jó: világossá teszi, hogy a BM el kívánja tussolni ezt az ügyet. Nagyon remélem, hogy a magyar nyomozó hatóságok és a bíróságok viszont tenni fogják a dolgukat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés