LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Most már csak egyetlenegy fontos kérdés van, amit az országnak tisztáznia kell, hogy vajon mit jelent a kutatás-fejlesztés, illetve mit jelent az innováció. Mert ‑ még egyszer mondom ‑ az elmúlt hét esztendőben, ha visszakövetjük e pénzek felhasználását, ezek úgynevezett könnyen hozzáférhető, soft pénzek voltak akár a gazdasági szereplők, akár az egyetemek számára. Ha őszintén akarok beszélni, ezt nem feltétlenül az egyetemi fizetések kiegészítésére szánjuk, hanem sokkal inkább gazdasági növekedést szeretnénk elérni.

Tegnap a miniszterelnök úrral együtt találkoztunk Pálinkás professzor úr társaságában a Debreceni Egyetem rektorával ‑ a legnagyobb vidéki egyetemről beszélünk ‑, és pont azt próbáltuk megérteni, hogy vajon a Debreceni Egyetemnek, a debreceni gazdasági szereplőknek, Debrecen városának milyen olyan konkrét ötletei vannak, abszolút konkrét ötleteket várunk, amelyekre ezeket a forrásokat áldozva, kutatással fejlesztést összekapcsolva és innovációt beletéve vajon gazdasági eredményt Debrecenben hogyan tudunk elérni. Megnyugtatom önöket, hogy vannak ilyen kezdeményezések, például a gyógyszeripari és egészségipari területen Debrecen lehet Közép-Európa legerősebb innovációs központja, amely közvetlenül, az ottani TEVA és Richter gyárak segítségével azonnal hasznosulhat a gazdaságban. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu