SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem röviden válaszolni. Ikotity István képviselő úrnak köszönöm a gondolatait, és tulajdonképpen úgy értékelem, hogy támogatni fogják a törvényjavaslatot. Ezt külön köszönöm.

A Szocialista Párt képviselőinek szintén köszönöm a gondolatait. Itt felmerült az Józsa István részéről, hogy a szakmát összehívni. Ez megtörtént ebben az esetben. Egész pontosan úgy indult, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége felé indították el az önkormányzatok ezt az igényt, és ezt követően részletes egyeztetés volt, és még az utolsó hónapokban is, hiszen azok a korrekciók, amik bekerültek a törvénybe, amit felolvastam, hogy a két ingatlan esetében nem kerül átadásra sor, hiszen többféle funkciót látnak el, ennek az egyeztetésnek a következménye.

Szilágyi képviselő úrnak pedig, hogy tehermentesen: őszintén szólva, még nekem is tetszett ez a gondolat, amikor képviselő úr ezt az első alkalommal felvetette, de a gyakorlatban nem lehet lebonyolítani, hiszen ha például magasságkorlátozás van egy ingatlanon vagy egy telki szolgalmi jog, akkor az is törlésre kerül. Tehát képtelenség a gyakorlatban ezeket ilyen értelemben lebonyolítani, ezért nem került sor ennek a befogadására. Semmi más oka nem volt, tehát nem politikai, hanem alapvetően szakmai.

Köszönöm a pozitív hozzászólásokat, és bízom abban, hogy a törvény a holnapi nap folyamán elfogadásra kerül. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezt alapvetően az önkormányzatok kezdeményezték, amit az állam, illetve az államtitkárság maximálisan támogatott, és ilyen értelemben egy egységes tulajdonszerkezet alakul ki ezen a területen. Köszönöm államtitkár úrnak és munkatársainak is a tevékenységét, a szakmai munkát, amit a törvény előkészítésében végeztek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu