MAGYAR ZOLTÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Jelen tervezet nem az a törvénymódosítás, amiben a legélesebb vitánk fog kialakulni a kormánnyal.
Azt azért mindenképpen el kell mondanom kritikaként, és ezt módosító indítványokban meg is próbáljuk majd orvosolni, hogy azért itt a szerződő felek védelmével kapcsolatban értelmezési kérdésekben… ‑ illetve kísérletet teszek majd arra is, hogy a zavaros, félreérthető definíciókon javítsunk, pontosítsunk, hogy ezekben azért lesznek módosító indítványaink, és remélem, hogy azért ezek érdemben tudják javítani a jogszabályt. Egyébként több olyan jogi és logikai bukfencet is találtunk benne, amit, azt hiszem, hogy érdemes lenne átgondolni. Lehet, hogy ez annak az eredménye, hogy egy európai uniós rendelet átvételéről és a KAP legújabb reformjával kapcsolatos módosítások miatt volt szükség erre a módosításra, és lehet, hogy itt ilyen fordítási problémák is voltak. Mindenesetre ezeket megpróbáljuk orvosolni.
Összességében magát a szándékot meg a törvényt is természetesen tudjuk támogatni, hiszen ez mindenképpen előmozdítja azokat a célokat, amelyekről államtitkár úr is beszélt, illetve a kormánypárti előterjesztők is beszéltek, és nagyon fontos az, hogy tagországként időben tudjunk reagálni ezekre a változásokra. Tehát ez mindenképpen pozitív, és fogjuk tudni támogatni ezt a törvénytervezetet. Remélem, hogy tényleg érdemben fognak tudni azzal a néhány módosító indítvánnyal foglalkozni, amit benyújtunk hozzá tényleg jó szándékkal és konstruktívan.
Tovább nem is akarom húzni az időt. Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés