DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A munkaügyi ellenőrzés 2015 első negyedévi tapasztalatairól szóló beszámoló valóban tartalmaz olyan adatot, amely szerint az előző év azonos időszakához képest a jogsértéssel érintett munkavállalók számaránya 51 százalékról 62 százalékra növekedett. Egy-egy időszak összehasonlító ellenőrzési adataiból, azoknak egymáshoz való viszonyából azonban közvetlen és általános érvényű következtetéseket levonni nem lehet, az adatokat ugyanis jelentős számú tényező befolyásolja: az adott időszakban milyen ágazatokat ellenőrzött a hatóság, milyen munkavállalói létszámmal dolgoztak az ellenőrzött munkáltatók, sor került-e akció- vagy célellenőrzésre, és ha igen, mely területet, területeket érintettek. Ágazatonként eltérő például a tipikus jogsértések aránya; ön is tudja, hogy a feketemunka jellemzően nagyobb az építőiparban, a mezőgazdaságban, mint egyéb szektorban. Hosszabb távot tekintve a jogsértéssel érintett munkavállalók számaránya hullámzó tendenciát mutat: 2010-ben és 2011-ben csupán 50 százalék körül mozgott, míg ezt megelőzően, 2007-ben és 2009-ben 63-65 százalék volt az arány.

Önmagában azonban a jogsértő munkáltatóknak, a jogsértéssel érintett munkavállalóknak, az összes ellenőrzéssel érintetthez viszonyított viszonylag magas aránya értelmezéséhez elengedhetetlen a következők figyelembevétele is: a munkaügyi hatóság az ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében hangsúlyt helyez arra, hogy az előző időszakban legfertőzöttebb területeken, illetve azoknál a munkáltatóknál kerüljön sor ellenőrzésre, ahol leginkább vélelmezhető a szabálytalan foglalkoztatás. Ez természetesen azzal az eredménnyel is jár, hogy a jogsértéssel érintett munkáltatók, munkavállalók viszonyszáma magasabb lesz. A munkaügyi hatóság éves ellenőrzési terve évek óta kiemelt célként kezeli a feketemunka visszaszorítását, a munkavállalókanyagi és a munkával kapcsolatos érdekeinek védelmét.

A munkaidő-nyilvántartás vezetésével kapcsolatos szabálytalanságok többnyire valóban a munkabérrel, a munkaidővel kapcsolatos jogsértések leleplezését célozzák, ezért mindenkor kiemelt vizsgálati célok, hasonlóan a garantált bérminimummal kapcsolatos jogsértések feltárásához.

A munkaügyi hatóság az elmúlt öt évben mintegy 90 ezer munkáltatónál tartott munkaügyi ellenőrzést, az ellenőrzések közel 900 ezer munkavállaló foglalkoztatási körülményeinek vizsgálatára terjedtek ki. A feltárt jogsértések említett viszonylag magas aránya éppen az ellenőrzést végző szervezetek személyi állományának felkészültségét, magas színvonalú munkavégzését, és az ellenőrzések célirányosabb, hatékonyabb megszervezését tükrözi.

Köszönöm a szót. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu