DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországra idén nyolc és fél hónap leforgása alatt több mint 200 ezer illegális bevándorló érkezett. A bevándorlási invázió alatt hazánk bár nagy nehézségek árán, de maradéktalanul eleget tett úgy a nemzetközi jogi konvenciókban foglaltaknak, mint a schengeni szerződésből eredő uniós kötelezettségeinek. Magyarország helytállt. Horvátország azonban egy nap leforgása alatt összeomlott a bevándorlási rendszere tekintetében, aminek okán Magyarországon Csongrád és Bács-Kiskun után további megyékre, nevezetesen Baranya, Somogy, Zala és Vas megye területére kellett a magyar kormánynak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet kihirdetnie.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet további négy megyére való kiterjesztésével a Szegedi Járásbíróság és Törvényszék, továbbá a közigazgatási és munkaügyi bíróság kizárólagos illetékességének fenntartása úgy a polgári, mint a büntetőügyekben teljességgel indokolatlan a nagy távolságok és a végrehajtás hatékonyságának csökkenése okán.

Most nézzük akkor a törvényjavaslatot a polgári és büntetőügyek szerinti illetékességi alapon! A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 326. § (14) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép: „A menedékjogról szóló törvény szerinti határon lefolytatott eljárások eredményeként az elfogadhatatlanság tárgyában hozott menekültügyi határozat bírósági felülvizsgálati eljárására a - b) és c) pontban meghatározott kivétellel - Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, a Barcsi Járásbíróság illetékességi területéhez tartozó települések esetén és Baranya megye területén benyújtott kérelmek tekintetében a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, a Zala megye és Somogy megye, a Barcsi Járásbíróság illetékességi területéhez tartozó települések területének kivételével - tehát Zala és Somogy megye területén benyújtott kérelmek tekintetében -, a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság illetékes.”

A büntetőeljárás tekintetében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 17. § (6) bekezdése pedig kiegészül azzal, hogy az 542/D. §-ban meghatározott bűncselekmények esetén járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyekben - a (6a) bekezdésben meghatározott kivétellel - a Szegedi Járásbíróság, törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben a Szegedi Törvényszék jár el.

Most a (6a) bekezdéshez tartozó kivételek pedig az alábbiak: a Barcsi Járásbíróság illetékességi területéhez tartozó települések esetén és Baranya megye területén a Pécsi Járásbíróság, törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben pedig a Pécsi Törvényszék, Zala megye, Somogy megye területén a Zalaegerszegi Járásbíróság,törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben pedig a Zalaegerszegi Törvényszék jár el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindezek alapján a KDNP támogatja a T/6244. számú törvényjavaslatot, kérem, támogassák önök is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu