BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Akkor lenne még egy kérdésem: az erdőgazdaságok nem állami vállalatok? Ezt a kérdést fel kell tenni. A másik, hogy különválasztanám, hogy történt-e bűncselekmény, sok mindenki vizsgálódott, büntetőfeljelentés is történt, ennek majd lesz valamikor eredménye, de a munkajogi helyzete ezeknek az embereknek nincs tisztázva, négy hónapja nem kapnak jövedelmet.

Én ezt kértem folyamatosan önöktől, hogy a kormány ezeknek az embereknek lehetőség szerint minél hamarabb rendezze a munkajogi helyzetét, mert ez a legfontosabb, mert most több ezren vannak abban a csapdában, hogy van munkaszerződésük, mégsem kapnak bért, az meg, hogy nem kaptak munkát, nem az ő felelősségük. És hadd legyek már egy kicsit cinikus, miniszter úr: Rogán Antalnak két nap alatt tudtak minisztériumot létrehozni, ezeknek az embereknek négy hónapja nem tudják a munkajogi helyzetét rendezni. Én csak erre kérem miniszter urat, hogy ezt tegyék meg. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu