DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szerintem a parlamenten belül azt nem kell megvitatnunk, hogy a különböző cigány, roma érdekvédelmi csoportok, politikai vagy Országos Roma Önkormányzaton belüli alakulatok éppen milyen egyensúlyban vannak egymással. A legutóbbi választások eredménye azért eléggé egyértelmű, ha megnézzük, hogy különböző nemzetiségi önkormányzati képviselőket melyik szervezet miként ad, hiszen van egy szervezet, amelyik 2454-et ad, míg a többiek 382, 335, 216 képviselőt adnak.
(16.10)
Ez egyértelműen mutatja, hogy amikor a cigányság döntött, szavazott, akkor elsősorban egy irányban szavaztak, és döntően egy szervezet, a Lungo Drom volt az, amit támogattak a szavazataikkal. Egy kormányzatnak sohasem feladata az, hogy bármilyen demokratikus és autonóm szervezeti rendszerben működő szervezetet felülbíráljon, vagy az ottani választási eredményeket bármilyen módon átírja.
Mi a közjogilag megválasztott vezetőkkel tudunk mindig együttműködni a közjogi szervezetrendszerben és 118 szervezettel pedig a támogatáspolitikában. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
(Dr. Tiba István elfoglalja a jegyzői széket.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés