VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erő­források Minisztériumának államtitkára: Köszö­nöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisz­telt Ház! Jó, hogy végre szó van ezekről a kérdé­sekről. Jó, hogy végre szó van a demográfiáról, az előttünk álló demográfiai kihívásokról, amelyek Európa számára, mindannyiunk számára aggasztó­ak. Azt gondolom, hogy nem hunyhatjuk be a sze­mün­ket, nem tehetünk úgy, mintha az úgynevezett természetes fogyás valóban egy természetes folyamat lenne. Nem tehetünk úgy, mintha nem lenne ag­gasztó az, hogy Európa demográfiai súlya folya­matosan csökken, de csak két számot mondanék: 1960-ban az európai népesség a világ népességének 13,4 százalékát tette ki, 2013-ban ugyanez a szám 7,1 százalék. Azt hiszem, ez a szám is mutatja, milyen fontos az, hogy az előttünk álló demográfiai kérdé­sekről beszéljünk.

Ezért döntött úgy a kormány, hogy a demog­ráfiai kérdéseket napirendre tűzi és folyamatosan napirenden is fogja tartani Európában. Ezekre az előttünk álló kihívásokra minden ország keresi a maga válaszát. Keressük együtt ezeket a válaszokat, és aztán találja meg mindenki a maga-maga vála­szait!

A budapesti demográfiai fórum alcíme az volt: „Fókuszban a család”. Nem véletlen választottuk ezt az alcímet, hiszen mi azt gondoljuk, hogy a családok erejében kell bízni. Mi a magyar családok erejében bízunk. Meggyőződésünk az, hogy bármilyen csá­bító­an egyszerűnek tűnő megoldás is a demográfiai kihívásokra a tömeges bevándorlás, mi nem ezt a megoldást választjuk, mi a belső erőforrásainkra ha­gyat­kozunk, és ezeknek az erősítésével szeretnénk a demográfiai kihívásokra választ adni.

A budapesti demográfiai fórumra több mint 18 ország képviselői jöttek el. A szentatya személyesen küldte el üzenetét, ugyanúgy üzenetet küldött a lengyel köztársasági elnök is; miniszterek, állam­titkárok, politikusok, szakértők, tudósok, a civil szer­vezetek és az egyházak képviselői is elmondták a véleményüket. A budapesti demográfiai fórum lezá­rását követően azt állapíthatjuk meg, hogy van értel­me családközpontú válaszokat keresni az előttünk álló demográfiai kihívásokra. (Taps a kormány­pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu