DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, elfogadom. Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! 2011-ben a bajba jutott lakáshitelesek kapcsán mondta a következőket Orbán Viktor miniszterelnök úr: „mi senkit sem hagyhatunk az út szélén”. Ugyanez az elv érvényesült az elmúlt négy évben sok-sok olyan emberrel és minden olyan réteggel kapcsolatban, akik valamilyen formában bajba jutottak vagy segítségre szorultak, szorulnak, lett légyen szó családokról, kísérő nélkül érkezett migráns gyerekekről vagy a hajléktalanokról.
A Kereszténydemokrata Néppárt azokat az intézkedéseket, amelyek a bajbajutottak segítését szolgálták, mindig teljes mellszélességgel támogatta, és így lesz ez a jövőben is. Azonban van egy olyan réteg, amely születésétől fogva vagy valamilyen baleset, betegség folytán különös segítségre szorul, ez pedig az úgynevezett fogyatékkal élők rétege, akiknek problémát jelenthet a közlekedés, akinek problémát jelenthet a közmédiumok figyelése, esetleg egy telefonálás vagy éppen a parlamenti közvetítés figyelése. Segítség nélkül nem tudnak teljes életet élni. Ezért az ő támogatásuk kiemelt figyelmet érdemel.
Tudomásom szerint mind a köznevelés, mind a felsőoktatás, mind a felnőtt élet területén a kormány nagyon sok segítséget nyújt meg nyújtott eddig is ennek a rétegnek. Mindazonáltal szeretném hallani államtitkár úrtól, hogy milyen egyéb intézkedések vannak folyamatban, illetve miket tervez a kormány a fogyatékkal élők életének megkönnyebbítése céljából.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés