LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Magyarországon a korábbi rendszerrel ellentétben nem több száz vagy több ezer helyen lehetett szerencsejátékot űzni, hanem Magyarországon a rendelkezésre álló tizenegy kaszinókoncesszió is tudomásom szerint hét tekintetében került kiajánlásra, illetve a koncesszió kiosztásra, és a többi nem is került kiosztásra.
Tehát nem igaz az az állítása, hogy Magyarországon a kormány fölosztotta volna ezt a piacot, hiszen bekorlátoztuk ezt a piacot, ennek a működését ellenőrzés alá vonta az állam, pont azért, hogy akár a szervezett bűnözés, akár a pénzmosás vagy egyáltalán a kisemberek kiszolgáltatottsága ne jellemezze ezt a szektort és ne települjön erre rá. Ennek a döntésnek a hatására részben nehezebb a hozzáférés, az adóbevételek viszont növekedtek.
Semmiféle kivételt nem tettünk, teszem hozzá. Nyugodtan leellenőrizheti, hogy a jelenlegi adózási rendszer minden nemzetközi sztenderdnek megfelel. Egyébként pedig hozzáteszem azt is, hogy nincs tudomásom róla, hogy bármiféle üzleti kapcsolat lenne a magyar állam által kiosztott koncesszió vagy az érintett befektetők más irányú gazdasági tevékenysége között.
Nézetem szerint a hozzáférés korlátozása egy társadalmilag kifejezetten hasznos dolog. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés