GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három nagyon egyszerű mondatot szeretnék csak mondani. Az egyik az, hogy a mi értékítéletünk szerint a magyar kultúra egyetemes intézményrendszerének a szétdarabolása indult el, azt végzik vagy ahhoz kezdtek hozzá, én úgy gondolom, hogy beláthatatlan folyamatokat indítottak ezzel útjára.
A másik, ami a Magyar Művészeti Akadémiának és a Nemzeti Kulturális Alapnak a pénzügyi, pénzkereteinek az összevonását érinti. Ezzel kapcsolatban azt érzékeljük, mintha politikai hűségdíjak megszületésére kerülne sor, tehát nem igazán jó folyamatok kezdenének kialakulni e tekintetben.
(20.20)
A harmadik mondat az, hogy mindezek summázataként nem tudjuk ezt másképp értékelni, mint úgy, hogy ezen törvénytervezeten keresztül is a kultúrának úgymond a totális letámadása, elfoglalása történik a Fidesz részéről, és ezt nem igazán látjuk helyes útnak.
Mondhatnám azt is, hogy arra kérem nagy tisztelettel önöket, hogy gondolják újra ezt a történetet, de hiába teszem, úgysem fogják újragondolni, ezzel meg teljesen tisztában vagyok. Elnök úr, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés