SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Balla igazgató úr kérésének megfelelően igyekszem úgy beszélni, hogy ő is megértse. Ennek megfelelően a miniszterelnök urat tisztelettel kérdezném azzal kapcsolatban, hogy talán értesült róla, hogy többünknek vannak komoly aggályai a magyar termőföld értékesítésével kapcsolatban. Kíváncsi lennék néhány állítással kapcsolatos véleményére. Mondom az állításokat.
1. „Mondjuk el a kisgazdáknak, hogy emlékezzenek vissza, hogy ’97-ben csak 200 ezer aláírás összegyűjtésével egy népszavazási kezdeményezéssel tudtuk megakadályozni, hogy az akkori MSZP-SZDSZ-kormány külföldiek kezére adja a magyar termőföldet. Ez a veszély ma újra ott kopogtat a gazdák ajtaján.”
2. „Jóformán nincs olyan, aki ne értene egyet azzal, hogy szükségünk van a nemzeti vagyon, azon belül a magyar termőföld és vízkészlet alkotmányos védelmére. A magyarok minden eddiginél hangosabban, határozottabban megüzenték, hogy Magyarország nem eladó.”
3. „A magyar állam tulajdonában lévő termőföldek gyarapításának kérdése nemzeti érdek, amelyet a vidék lakosságáért és a termőföld megvédéséért megvalósítunk a földforgalmi törvényben. Ezért ragaszkodnunk kell a földforgalmi törvény szabályozása ezen rendelkezéseihez, hiszen ez lesz az eszköz, hogy bővítsük az állami vagyont, amivel fejlődést és gyarapodást hozhatunk a magyar vidéknek.”
4. S végül az utolsó: „Szeretném önöket megnyugtatni, hogy a magyar föld jövője nem függ a Brüsszelben esedékes döntéstől, ez csak és kizárólag tőlünk függ, és elmondhatom önöknek, hogy önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit is döntenek Brüsszelben, itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.”
Ezzel a négy állítással kapcsolatban kérdezném tisztelettel, hogy mi a miniszterelnök úr véleménye, esetleg egyetért-e ezekkel az állításokkal, vagy nem tud egyetérteni ezekkel. Várom tisztelettel ez ügyben a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés