VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! A Magyar Olimpiai Bizottság 2015. június 10-én közgyűlési határozatot hozott, amelyben támogatta Budapest jelentkezését a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.

Több héttel ezelőtt azonban ismertté vált, hogy a bíróság jogerősen, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése összehívásának szabálytalan volta miatt, valamennyi közgyűlési határozatot, közöttük a 2024-es olimpiára való jelentkezés határozatát is semmisnek mondta ki.

A legfőbb ügyész úr biztosan emlékszik arra, hogy az Országgyűlés 2011-ben módosította a sportról szóló törvényt, amely szerint megváltoztatták az egész magyar sportirányítás intézményrendszerét, a MOB-ot felhatalmazták a magyar sport irányítására, működtetésére, a pénzügyi finanszírozásra. A MOB törvényi kötelezettségét, amely a közgyűlés megtartására, az alapszabály módosítására, új tisztségvi­selők választására irányult, törvénysértő módon hajtotta végre. A felperes a Fővárosi Főügyészséghez fordulva kérte, hogy az általános törvényességi felügyelet jogkörében eljárva, határidő kitűzésével hívja fel az Olimpiai Bizottságot a törvényes működés helyreállítására.

A Demokratikus Koalíció az ügyészséggel ellentétesen úgy gondolja, hogy a magyar sportot irányító testületnek törvényesen kell működnie, és az olimpia megrendezésére irányuló szándékot törvényes keretek között kell kinyilvánítani.

Kérdezem ezért önt: miért nem zavarja az ügyészséget, hogy az egész magyar sport irányításáért felelős MOB törvénysértően működik? Tiszteletben tartják-e önök a Kúria döntését? Kíván-e tenni, és ha igen, annak érdekében mit, hogy a MOB négy év után végre törvényesen működjön? Kívánnak-e tenni, és ha igen, mit azokkal szemben, akik a törvénysértő helyzetet létrehozták? S ha a kormányról vagy a kormánypártokról van szó, miért ügyvédként járnak el például ebben az ügyben is? Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét.

Forrás: parlament.hu