SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Mint azt leadtam, felhívtam a figyelmet arra, hogy jó néhány eljárás van, amelyekről már jó ideje nem látható, hogy milyen eredménnyel történnek. 2013-ban indult a jogosulatlanul igényelt területalapú támogatások ügye. Nem nagyon látom, hogy ebben történik‑e előrelépés. 2015-re ígértek eredményt. Az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt játszóteres botrány ügye ‑ ma már szó volt erről a parlamentben ‑ 1,8 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.
Legutóbb a múlt év augusztusában kérdeztem meg önt, hogy hol tart a nyomozás, akkor azt ígérte, hogy ez év elején várható talán érdemi előrelépés. Legutóbb 2015. október 9-én próbáltam megtudni, hogy a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó Tartalékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügye, amelyben 2013 októberében indult el különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt eljárás, vajon most hol tart. A múlt év október 21-én érkezett az a válasz, hogy legutóbb december 3-ig hosszabbították meg a nyomozást. Ez már lejárt. Van‑e eredmény?
Hasonló példák sokaságát lehet sorolni. A Hold utcai piac egy költségvetési csalás kategória, hiszen a tanyaprogramból lett támogatva az, hogy Michelin-csillagos nemzetközi éttermek nyíljanak. Aztán itt van Pócs János képviselőtársunk ügye, akinek a lakcímén EU-s milliók tűntek el akár az ESZOSZ-szal kapcsolatban, akár pedig egy évvel korábban. Hadházy Ákos kollégám hangfelvétellel bizonyította korábbi állításait, hogy a szekszárdi polgármester közbeszerzési ügyben milyen előzetes álláspontot képviselt.
Tisztelettel kérdezem, úrrá tudnak‑e lenni ezeken a politika által érintett kényes ügyeken, várható‑e ezekben előrelépés. Illetve kíváncsi lennék az ön személyes véleményére, hogy miután ezek két-három éveket húzódnak érdemi eredmény nélkül, nem látja‑e indokoltnak esetleg, hogy a Legfőbb Ügyészségtől független speciális, korrupció elleni nyomozó hatóság jöjjön létre Magyarországon, amely az ügyészségtől és a politikától függetlenül képes úrrá lenni ezeken az ügyeken.
Ez ügyben várom a válaszát. Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés