DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Mindenképpen annyiban tisztelem Vas Imre képviselőtársunkat, hogy eljött ide, és védi a védhetetlent, védi Rubovszky elnök úr döntését.

Egyébként a megtárgyalási kötelezettség áll fenn a bizottságnál, hogy 30 napon belül megtárgyalja. És az egy nagyon csekély vigasz, hogy a 30 napon belül, ha a legvégére rakják, és akkor már nem tarthatnak ülést, akkor nincs mit tenni. A 30 nap azt jelenti, hogy az első napon is megtárgyalhatja a bizottság, és többször kértük, hogy kerüljön napirendre, ez egy nagyon fontos dolog.

És a külön engedélyt akkor meg kellett volna kérni, és akkor legalább lehetne azt mondani, hogy a házelnök nem adott engedélyt, de önök meg se kérték, tehát nem akarták, hogy ez napirendre kerüljön az előtt, hogy a Fidesz népszavazási ügyében döntés születik; abba nem mennék részletesebben bele.

De azt még egy kisiskolás is látja, hogy ha május 9-én tartunk egy ülést, és 13-án ‑ mert szerintem 13-án járt le, de tök mindegy, ez indifferens ebben a tekintetben ‑ nem lehet megtartani, mert május 9-én egy órától véget ér az az időszak, ami alatt meg lehet tartani, akkor napirendre kell venni május 9-én. Tehát hogy ennyire ne tudjon valaki két napra előre gondolkodni, sőt néhány órára előre gondolkodni, mert egy órától már a plenáris ülés elkezdődött?!

Tehát nem tudjuk ezt elfogadni, ráadásul a Hír TV rögzítette azt, hogy az elnök úr beismerte, hogy bizony-bizony ez egy tudatos, szándékos házszabálysértés volt. Nincs ezzel semmi gond, csak akkor férfiként el kell viselni a konzekvenciákat, azt hogy az Országgyűlés vagy a bizottság kimondja, hogy ez valóban egy jogsértés volt. Persze tudom ‑ és ez is elhangzott az elnök úr részéről ‑, hogy itt mindenben az dönt, hogy Viktor engedi vagy nem engedi; lehet, hogy ha ő itt lenne, akkor ki tudná fejteni, hogy lehet, hogy a házszabálysértés is azon múlott, hogy Viktor nem engedte, hogy ez a javaslat napirendre kerüljön, hogy a bizottság megtárgyalja, de akkor férfinak kell lenni, ki kell állni, és ezt itt is el kell mondani.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu