DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Képviselő úr említette a brüsszeli bürokratákat. Valóban, ők már meghozták azt a döntést, amit egy képviseleti eljárásban részt vevő képviselő vagy kormányfő vagy államfő nyilvánvalóan a választók akaratának a figyelembevétele mellett hozott volna meg, amely ellentétes a mostani magyarországi folyamatokkal, és remélhetőleg ez a népszavazás kifejezi ezt a döntést.

A magyar kormánynak határozott álláspontja, hogy a szuverenitást érinti a betelepítési kvóta, amelynek gyakorlásáról Magyarország nem mondott le, amelyet nem ruházott át az Európai Unióra. A mi álláspontunk szerint egy országnak, egy államnak három jellemzője van: terület, lakosság, főhatalom. A terület adott; a lakosságról való döntés pedig nagyon fontos dolog, amit nem engedtünk át, amely nemzeti hatáskörbe kell hogy tartozzon. Ennek megváltoztatása nagyon komoly következményekkel jár a jövőre nézve, és ez a népszavazás fogja azt kifejezni, hogy ezt nem kívánjuk kiengedni a kezünkből. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu