ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk.

Most a napirend módosítására tett javaslatokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12738. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, közvetlenül a határozathozatalokat követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.

Ugyancsak a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az elektronikus hírközléssel és a fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12733. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a keddi ülésnapon, a nemzeti turizmusfejlesztésről szóló T/12737. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.

A Fidesz képviselőcsoportja azt is javasolta, hogy a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/12742. számú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a szerdai ülésnapon, a Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló T/12698. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Kérem, aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja‑e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.

Soron következik bizottsági tagok megválasztása. Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy ismertesse az elnöki jogkörben előterjesztett S/12797. számú személyi javaslat tartalmát.

Forrás: parlament.hu