GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én már csak egy dologban bízhatok, abban nem, hogy államtitkár úr menet közben válaszolni fog, mert látom, viszonylag ‑ hogy mondjam szolid megfogalmazás keretei között ‑ csökönyös magatartását, ami a székhez ragasztja őt, és nem akar menet közbeni vitában részt venni, de egyébként azt kell hogy mondjam, hogy mindaz, amit majd a végén elmond, az nyilván figyelemfelkeltő lesz, legalábbis ebben bízom.
Remélem, hogy legalább a kérdéseket jegyzetelte és majd válaszolni is kíván rájuk, mert az legalább a részletes vitában való továbbgondolkodást segítheti. No, de ezt a részét hagyjuk, és arra biztatom még ezek mellett államtitkár urat, hogy legközelebb intenzívebben vegyen részt a vitában, mert az talán többet segít önöknek is a gondolkodásban.
(18.20)
Ezen túl csak annyit szeretnék mondani, hogy ennek a törvénytervezetnek nyilvánvalóan van súlya a magyar gazdaság hogyanképpeni alakulását érintően is, hiszen amikor egy durván 33 ezer milliárd forintos GDP-n belül megközelítőleg 10 százalékos nagyságrend születik az idegenforgalom keretei között, amikor különféle számok látnak napvilágot, de ma a Parlament falai között a hivatalosnak mondható 340 ezer fős érintettségi foglalkoztatásbéli létszámokat jegyezhettük fel, akkor azt gondolom, hogy többet érdemelt volna ez a téma ‑ még egyszer visszatérve ‑ az elmaradt válaszok tekintetében is.
Lett volna módja államtitkár úrnak azokat a nevekkel illetett megközelítéseket cáfolni, amelyek így az én számomra a belenyugvást meg az elfogadást jelentik államtitkár úr részéről. Persze majd a végén lehet cáfolatot mondani, amikor már senki nem tud megszólalni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés