MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ahogy itt az elmúlt órákban hallgattuk a kormánypárti képviselők, illetve a kormány tagjai és baloldali képviselőtársaim közötti vitát, sokszor az volt az érzésem, hogy egyébként egyetértek mind a két féllel, ahogy legalábbis az elmúlt időszakokban bírálták egymást ezen a területen.
Nagyon szomorú vagyok én is azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen fontos ügyet ilyen késő éjszakai órán kell megtárgyalnunk. Én kifejezetten a mezőgazdaságot sújtó munkaerőhiányról szeretnék néhány gondolatot elmondani. Úgy gondolom, hogy ez az a terület, ami már jó időben jelezte, hogy itt komoly gondok lesznek, hiszen a mezőgazdaságban jelentkező munkaerő-hiány most már lassan 10 éves történet, és természetesen egy összetett kérdés, hiszen nemcsak arról van szó, hogy önök kéz a kézben bal- és jobboldal elcseszték (sic!) a privatizációt, az úgynevezett rendszerváltást. Nemcsak arról van szó, hogy vidékromboló politikát folytattak, és nemcsak arról, hogy az EU-csatlakozási szerződés silány minőségű letárgyalása odavezetett, hogy ez a helyzet előállt…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés