SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak tényleg két rövid gondolat jutott az eszembe. Ugye, a miniszter úr expozéjában már elhangzott, hogy a Kossuth-díjat 1948-ban alapították. Ha megnézzük a Kossuth-díj történetét, amit egyébként 1990-ig a Minisztertanács adományozott, akkor azt láthatjuk, hogy kezdetben a tudomány, a művészet területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek és csoportok kaphatták meg. A gondolatom csak ehhez kapcsolódik, hogy milyen jó is az, hogy ma már a szocialista termelőmunkáért nem adnak vagy nem adhatnak díjat.
A másik teljesen más jellegű: a Heti Világgazdaság néhány évvel ezelőtt Granasztói György professzor úrral készített egy interjút, amelyben ezt a kérdést vagy megjegyzést tette az újságíró: „Kétségtelen, hogy baloldalon nem igazán szeretik ezt a kitüntetést.” Erre a professzor a következő választ adta: „Most lehetőség kínálkozik a helyzet konszolidálására, és ehhez a Corvin-lánc újjáélesztése is hozzájárulhat.” Egyébként, ha megnézi a kitüntetetteket, a testület tagjait, azt láthatja, hogy a kiválasztásukkor szó sem volt politikai szempontokról, mondjuk, Oláh György Nobel-díjas tudóst, Zsigmond Vilmos operatőrt vagy Lovász László matematikust egyik táborba sem lehet besorolni. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés