ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most, 11 óra 53 perckor elkezdjük a kérdések és azonnali kérdések tárgyalását.
Tájékoztatom önöket, hogy az Országgyűlés elnöke a határozati házszabályi rendelkezések 121. § (4) bekezdésének a) pontjában foglalt, a 124. § (1) bekezdésével kiterjesztett jogkörével élve a következő kérdéseket visszautasította, mert azok nem tartoznak a kormány feladatkörébe: Magyar Zoltán jobbikos képviselő úr K/13819. számú írásbeli kérdését, illetve Szél Bernadett LMP-s képviselő asszony és Ikotity István LMP-s képviselő úr K/14157. számú szóbeli kérdését.
Most pedig, tisztelt Országgyűlés, Szabó Sándor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „A kilakoltatási moratórium lejártával milyen segítséget kíván biztosítani a kormány az otthonukat elvesztő családoknak?” címmel. Szabó Sándor képviselő urat illeti a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés