ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Mint hallhattuk, a képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 110 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Szávay István képviselő úr, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a miniszterelnök úrhoz: „Saját ügynökeiknek falaznak az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalának és az egykori besúgók közéletből való kitiltásának akadályozásával?” címmel. Az interpelláció megválaszolásával a miniszterelnök úr a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Pintér Sándor belügyminiszter urat bízta meg. Az interpellációra miniszter úr Kontrát Károly államtitkár urat kérte fel válaszolásra. Képviselő úr, öné a szó. Jegyző úr, parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés