LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Kedves Képviselő Úr! Ha a felszólalása azt a célt szolgálta, hogy a magyar demokrácia helyzetéről kíván vitát folytatni, arra, úgy gondolom, hogy nem alkalmas a kétszer két perc és a kétszer egy perc, ennek rendezettebb kereteket kell talán biztosítanunk ‑ érdemes.

A másik megjegyzésem pedig, hogy nem tervezem, hogy hülyének nézzem. Próbáltam válaszolni arra a kérdésére, ami, úgy gondolom, hogy a kétperces és az egyperces időkeretben nem volt megválaszolható. Azt is szeretném önnek elmondani, amire szintén nem alkalmas a két, illetve az egy perc, hogy a CEU tevékenységével kapcsolatban a kormányoldalról senkinek semmi kifogása nem volt, képviselő úr. (Közbeszólás az MSZP soraiból: CÖF!) Mi csak azt szeretnénk, ha a CEU-t alapítókat is ugyanazok a jogok és kötelességek illessék meg (Közbeszólás az MSZP soraiból: CÖF-öt!), mint Magyarországon a más egyetemalapítókat.

Azt gondolom, hogy a jogegyenlőség elvével önnek is egyet kell értenie. A törvény előtt mindenki egyenlő kell legyen. Ezt mindenki tartsa tiszteletben. Ennyi volt a kormány álláspontja CEU-ügyben. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem CEU! CÖF! ‑ Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu