VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Képviselő úr, nem az óriásplakátoktól félünk, hanem attól félünk, hogy önök egy milliárdos oligarcha zsebébe kerülve esetleg olyan döntéseket hoznak, amelyek rosszak az ország számára. Úgyhogy szeretném afelől megnyugtatni, hogy a devizahitelesek megmentése érdekében ennél a kormánynál senki nem tett többet. Tehát szögezzük le, hogy az árfolyamgátasok ügyében is a törvényben meghatározott korlátok biztosítják, hogy egy volt árfolyamgátas ügyfélnél a törlesztőrészlet ne emelkedjen 15 százaléknál nagyobb mértékben.
Kissé sajnálom, képviselő úr, hogy nem tért ki arra, hogy az elmúlt években milyen alkotmánybírósági és Kúria-döntések voltak, mert akkor valószínűleg nem vetné fel azokat a felvetéseit, amelyeket már évek óta mond. Én azt gondolom, hogy ezt a problémát sikeresen tudtuk kezelni, más országok ‑ Lengyelország, Horvátország vagy Románia ‑ számára mintát tudtunk adni, hogyan lehet a devizahiteleseket kiszabadítani ebből a körből, és nagyon bízom benne, hogy azt a hátramaradt 15 ezres állományt, ami még van, sikeresen tudjuk még támogatni és segíteni abban, hogy ebből a csapdából ők is ki tudjanak keveredni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés