FARKAS
GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt
Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy folytassam felszólalássorozatomat a
XXI. századi kihívások kapcsán. Ennek a sorozatnak a keretében
szeretném bemutatni az Országgyűlésnek és a közvéleménynek a Jobbik azon
külön programját, amellyel felkészülten, kormányzásra készen
szembenézünk azokkal a kihívásokkal, amelyeket a XXI. századi gyors és
folyamatos változások hoznak magukkal. Határozott álláspontunk az, hogy
politikai értelemben még nem léptünk át a XXI. századba, pedig itt az
ideje, hogy az ország megfeleljen a jelenkori technológiai, digitális
fejlődésnek, sőt ezeket kihasználva a maga javára fordítsa őket.
Az
első rész alkalmával legutóbb az okoseszközök iskolában való még
hatékonyabb bevonására hívtam fel az önök figyelmét, ugyanis egy XXI.
századi minőségi oktatás révén újra a világ élvonalába emelkedhetnénk.
A
XXI. századi kihívásokra adott XXI. századi válaszok jegyében ezúttal
az elektronikus választási rendszer megteremtéséről szeretnék szót
ejteni. Azt gondolom, hogy ha valami időszerű és szükséges, akkor az
e-szavazás bevezetése, amely a Jobbik néppárti kormányzásának egyik
pillére lesz. Mi minden magyar állampolgár számára lehetővé tesszük az
elektronikus szavazás módját, legyen akár külföldön élő határon túli
vagy épp csonka országi.
Felmerül a
kérdés, hogy miért is időszerű és miért is szükséges az e-szavazás.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy mindenekelőtt azért, mert nem
mindegy az, hogy a magyar kormány mit üzen a külföldön élő magyaroknak.
Két opció van: az egyik, hogy számítunk rájuk az ország építésében, és
biztosítjuk a politikai életbe való beleszólás lehetőségét számukra; a
Jobbik ezt az álláspontot képviseli. A másik, amit sajnos jelenleg
az Orbán-kormány képvisel: lemondott a kivándoroltakról, a külföldön
tartózkodókról, és gyakorlatilag megfosztja őket szavazati joguktól.
Ugyanis jelenleg, mint ismert, a levélben való szavazás joga csak azokat
illeti meg, akiknek nincsen magyarországi lakcímük. Akik viszont
rendelkeznek ezzel, nem szavazhatnak levélben, és sokaknak munkahelyi,
anyagi vagy távolsági okok miatt esélyük sincs arra, hogy részt vegyenek
a választásokon. Hiába nyújtottunk be határozati javaslatot ennek
orvoslására, hiába, a kormánypártiak leszavazták.
Mégis
milyen üzenet ez? Ezzel a Fidesz lényegében lemondott a külföldre
vándorolt több százezer honfitársunkról, és azt üzeni, hogy nem fontosak
számunkra.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kivándoroltak
mellett ugyanilyen fontos és szükséges volna az e-szavazás lehetősége
azok számára is, akik itthon élnek. Mindamellett, hogy igazságot
teremtenénk a választási rendszerben az e-szavazás révén, számos előnyt
is hozhat magával ez az új rendszer. Az e-szavazás bevezetésével ugyanis
feloldhatóak lennének a levélben való szavazás által jelentkező
anomáliák és problémák, a választások lebonyolítása jóval
költséghatékonyabb, gyorsabb, pontosabb, kényelmesebb lenne a jelenlegi
papíralapú formához képest. Mindemellett növelné a szavazási
hajlandóságot, különösen a fiatalok körében, akik körében sajnos gyakran
a passzivitás mutatkozik, és ezáltal, hogyha sikerülne erősíteni bennük
az aktivitást, akkor a demokratikus berendezkedést is elő tudnánk
segíteni.
Felmerülhet a kérdés: miért nem érdeke ez a
Fidesznek? Azt gondolom, hogy időszerű és szükséges az e-szavazás
feltételeinek megteremtése, és nem kérdés, hogy a technológiai fejlődés
abba az irányba mutat, hogy a választások elektronikus úton is
lebonyolíthatóak legyenek. Erre példaként jár előttünk Észtország, amely
a világban elsőként 2007-ben vezette be az e-szavazás lehetőségét a
parlamenti választásokon.
Néhányunkban felmerülhet az
e-szavazás kapcsán a bizalmatlanság és a kétely a megbízhatóság és az
anonimitás kapcsán. Azt gondolom, elsőre talán ezek lehetnek jogosak,
felelősek és észszerűek ezek a kételyek, azonban a rendszer
megbízhatóságát és biztonságát mutatja az is, hogy 2009-ben
Észtországban az európai parlamenti választások lebonyolítását az
Európai Unió is engedélyezte az internetes szavazási rendszer
bevonásával, és már 5,4 százaléknyian éltek is ezzel a lehetőséggel
akkor. Azóta pedig egyre több országban vezették be, illetve
gondolkodnak ennek a rendszernek a bevezetésén.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Jól látható az, hogy valójában az egész nemzet
számára, függetlenül attól, hogy határon innen vagy túl él, előnyökkel
járna az elektronikus szavazási rendszer lehetősége. Végső soron pedig a
demokratikus elköteleződést, a közéleti aktivitást erősítené, ami
szintén megkérdőjelezhetetlenül pozitív hozadéka lenne ennek az új
rendszernek. Ha valami, akkor ez a kérdés nem pártpolitikai ügy tehát,
hanem össznemzeti kérdés. Ennek alapján fogja a Jobbik kormányon
remélhetőleg minél előbb bevezetni ezt a lehetőséget, és bízunk benne,
hogy ezáltal növekedni fog a választási hajlandóság, és mindenki számára
előnyökkel fog járni ez az új rendszer. Köszönöm szépen, hogy
meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés