KONTRÁT
KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Legelőször is szeretném
megköszönni a Fidesz és a KDNP frakciója képviseletében felszólaló
képviselőtársaimnak, hogy támogatják a javaslatot, így Simon Miklós a
Fidesz részéről, illetőleg Firtl Mátyás képviselőtársam a KDNP részéről
támogatásáról biztosította a javaslatot. Köszönöm szépen, és arra kérem,
hogy a szavazásnál is támogassák majd a javaslatokat.
Elhangzott
több ellenzéki képviselőtársaim részéről is kritikaként, hogy miért
együtt tárgyaljuk ezeket a javaslatokat. Sajnálom, hogy Harangozó
képviselő úr nem volt itt az expozém elején, mert akkor is elmondtam,
hogy egyrészt a házszabály adta rendelkezés lehetővé teszi ezt az
együttes tárgyalást, annál is inkább, mert az új közigazgatási
rendtartással való összhangot megteremtő rendelkezéseket tartalmaz mind a
két javaslat. Ezt szeretném kiemelni és ismételten megerősíteni itt, a
tisztelt Ház előtt a válaszomban is.
Ami Harangozó
képviselő úr hozzászólásában, illetve szinte valamennyi ellenzéki
képviselő hozzászólásában megjelent, az a kéményseprőipari
tevékenységgel kapcsolatos kritika megfogalmazása volt. Erre szeretnék
reagálni elsősorban. Itt azt támadták, kritizálták vagy azzal nem
értettek egyet, hogy az egylakásos ingatlanoknál, magyarán, családi
házaknál a tulajdonos megrendelése alapján lehet a jövőben ezeket a
tevékenységeket elvégezni. Szeretném aláhúzni, hogy nem szűnik meg az
ellenőrzés, mert ez demagógia, amiket önök állítottak. Nem szűnik meg az
ellenőrzés a családi házaknál, az egylakásos ingatlanoknál, hanem a
tulajdonos megrendelése alapján, a tulajdonosnak a szolgáltatóval való
egyeztetése alapján fogják ezeket az ellenőrzéseket elvégezni a jövőben.
Ha már itt elhangzottak nemzetközi kitekintések is,
Ausztriában, Németországban évi egy kéményellenőrzés van jelenleg, de az
is megrendelésre történik. Tehát szeretném elmondani, hogy a környező
országok közül Ausztriában, Németországban hogy
nőtt… - Szilágyi képviselő úr a tűzoltói riasztások
megnövekedésére hivatkozott. Mi azt mondjuk, hogy ez azt mutatja, hogy
megnőtt a lakosság felkészültsége, az emberek jobban odafigyelnek a
saját biztonságukra, és a katasztrófavédelem is minden
megnyilvánulásában azt kommunikálja, hogy már CO-gyanú esetén is
hívjanak segítséget.
Azt is el kell
mondani, hogy a vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a szén-monoxiddal
kapcsolatos halálesetek döntően nem a kémények állapotából, hanem a
tüzelőberendezések rendkívül rossz állapotából erednek, amelyek
visszavezethetők arra, hogy korábban a közszolgáltatók az ellenőrzéseket
nem teljeskörűen látták el. (A Jobbik-frakció
mögötti páholyban a Magyar Kéményseprők Országos Szakszervezetének
képviselői felállnak és hátat fordítanak. - Szilágyi György Kontrát
Károly felé: Ez a véleményük!) Tapasztalatunk tehát az, hogy a legfőbb problémát nem az égéstermék-elvezető állapota, meghibásodása okozza (Szilágyi György: A szakmának ez a véleménye, államtitkár úr! Nézzen oda!),
hanem a fűtő- és tüzelőberendezés karbantartásának esetleges hiánya, a
meghibásodás, illetve a nem megfelelő levegő-utánpótlás biztosítása. A
Jobbik vezényli a produkciót, sok sikert kívánok! (Közbeszólás
a Jobbik-frakció mögötti páholyban helyet foglaló Magyar Kéményseprők
Országos Szakszervezetének képviselői részéről: A szakma! A szakma!)
Gazdálkodó
szervezetekre vonatkozó nyilvántartás nincs, mert a kéményseprőipari
szolgáltatók végzik a gazdálkodó szervezeteknél a kéményellenőrzést, és a
cégnyilvántartásból hozzáférhetőek ezek az adatok. Néhány konkrét
információt szeretnék pontosítani, a kéménytűzzel összefüggésben
bekövetkezett haláleseteket. Előrebocsátom, hogy minden haláleset
elfogadhatatlan, minden bekövetkezett haláleset eggyel több az
elfogadhatónál, tehát ez a mi alapállásunk.
Nézzük
az adatokat! Tehát kéménytűzzel összefüggésben bekövetkezetett
haláleset 2015-ben nem volt, 2016-ban 1 fő, 2017-ben szintén nem volt
ilyen haláleset. A CO-szivárgással kapcsolatban a halálesetek száma
csökkent, az adatokat mondanám. 2012-ben az esetszám 191 volt, 235
sérült, a halálesetek száma 11, illetőleg 14; 2013-ban 324 esetszámból
375 sérült, 11 eset, illetőleg 13 a halálos esetek száma; 2014-ben 428
esetszámból 355 sérült, 9, illetőleg 12 halott; 2015-ben 407 esetszám,
367 sérült, 8, illetőleg 9 a halottak száma; 2016-ban 538, 393, 13,
illetőleg 17; 2017-ben 396 esetszámból 182 sérült, 6, illetőleg 8 a
halottak száma. Ezeket tényként szerettem volna elmondani, illetőleg az
az alapállásunk, hogy egy haláleset is elfogadhatatlan, és a
katasztrófavédelem szakemberei arra törekednek, azért dolgoznak, hogy
egy haláleset se következzen be. Arra kérem a tisztelt
képviselőtársaimat, hogy ezeket a bekövetkezett haláleseteket politikai
haszonszerzés céljából ne használják ki, tisztelt képviselő úr. (Heringes Anita közbeszól.)
Ami
a kéménysepréssel kapcsolatos további hozzászólásokat illeti;
Harangozó Tamás, azután Mirkóczki Ádám, illetőleg Demeter Márta is
Szilágyi György mellett kifogásolta ezt. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy
továbbra is lehetőség van ezekre az ellenőrzésekre, és arra biztatunk
mindenkit, hogy ezeket vegyék igénybe, ez az emberek érdekét szolgálja,
ezért nem kell fizetni a rezsicsökkentés érdekében, és időpontokat
tudnak a szolgáltatókkal egyeztetni. A korábbi tapasztalatokra
alapozva születtek meg ezek a javaslatot, amelyek azt szolgálják, hogy
az emberek a lehető leggyorsabban, a legegyszerűbben jussanak ehhez az
ellenőrzéshez. Tehát a cél nem az, hogy ne legyen ellenőrzés, hanem az,
hogy a lehető leggyorsabban jussanak ellenőrzéshez, a legnagyobb
biztonságot tudjuk megteremteni.
(12.10)
Hiszen
ennek a kormánynak az a célja, hogy a magyar emberek biztonságát
garantálja, így van ez a közbiztonsággal és a biztonság valamennyi
elemével kapcsolatban is, így lesz ezzel kapcsolatban is. (Szilágyi György: A halálesetek számát nézd!)
Szeretném elmondani, hogy az anyagot megküldtük, a törvényjavaslatot az
érdekvédelmi szervezeteknek, a Kéményseprők Országos Szövetségének is
megküldtük (Közbeszólások a Jobbik-frakció
mögötti páholyban helyet foglaló Magyar Kéményseprők Országos
Szakszervezetének képviselői részéről.), és a véleményüket kikértük ezzel kapcsolatban.
Szeretném
azt is aláhúzni, hogy ma csak megfelelő képzettséggel, felszereléssel
rendelkező kéményseprőmestereket és szakmunkásokat alkalmaz a
katasztrófavédelem, jól látják el a tevékenységet; azt megkockáztatjuk,
hogy jobban, mint a korábbi szolgáltatók. Olyan helyeken is végeztek
kéményellenőrzést, ahol több éve, évtizede kéményseprő nem járt.
Folyamatosan történik a szolgáltatók által átadott pontatlan vagy
hiányos kéménynyilvántartások pontosítása. A szakmai szervezetek, még
egyszer mondom, megkapták egyeztetésre az anyagot, a Magyarországi
Kéményseprőmesterek Szövetsége és a Kéményseprők Országos Szervezete is.
(A Jobbik-frakció mögötti páholyban helyet
foglaló Magyar Kéményseprők Országos Szakszervezetének képviselője:
Államtitkár úr, itt ülök, ne hülyéskedjen már!)
Azt
is szeretném aláhúzni és hangsúlyozni itt, a tisztelt Ház előtt, hogy
azokat a kéményállapotokat, amelyeket most ellenőriznek a
katasztrófavédelem emberei, a korábbi évtizedek munkájának
eredményeképpen örökölték meg, és ebben a helyzetben kell azt a
felelősségteljes munkát elvégezni, ami előttük van. Azt szeretném, ha
valamennyi magyar ember érdekében, valamennyi magyar ember biztonsága
érdekében a jövőben a családi házaknál és az egylakásos ingatlanoknál is
mindenki élne ezzel a lehetőséggel, és mindenki megrendelné ezt a
szolgáltatást. Mi is úgy látjuk egyébként, hogy ez az emberek
biztonságát szolgálja, hiszen a magas színvonalon elvégzett ellenőrzés
bizonyára az emberek biztonságát szolgálja.
Még
azt szeretném kiemelni, mód van arra, ha a képviselők vagy a frakciók
nem értenek egyet a törvényjavaslattal, módosító javaslatokat nyújtsanak
be. Arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy éljenek ezzel a
lehetőséggel. Azt tudom ígérni, hogy a Belügyminisztérium úgy, ahogy
eddig is, minden javaslatot meg fog vizsgálni, és annak a
támogathatóságáról dönteni fog a jövőt illetően is. (Szilágyi György: Benyújtottam!) Köszönöm szépen.
Mirkóczki
Ádám képviselő úr migrációval kapcsolatos hozzászólására szeretnék
reagálni. Azt mondta, hogy most nincs ostrom a déli határszakaszon.
Valóban nincs ostrom, de a veszély nem múlt el. Azt lehet elmondani,
hogy nincs olyan nap, hogy meg ne kísérelnének illegális módon,
törvénysértő módon a déli határon Magyarország területére bejutni. A
legújabb útvonal egyébként, a migrációs útvonal… - tehát az
embercsempészek ezerrel dolgoznak, és a legújabb útvonal Románián
keresztül van, a Fekete-tengeren, Románián keresztül próbálnak az
embercsempészek Magyarországra juttatni illegális migránsokat. Szeretnék
megnyugtatni mindenkit, hogy a magyar határvédelem működik, a határzár
működik, a jogi határzár és a fizikai határzár működik. Ezt fenntartjuk,
hiszen ez elengedhetetlen a magyar emberek biztonsága érdekében.
Köszönöm Bartos Mónika képviselőtársam hozzászólását is, aki szintén támogatásáról biztosította a javaslatot.
Szilágyi György képviselő úrnak ismételten megerősítem, hogy az előkészítésbe bevontuk az érintett érdekképviseleteket.
Sallai
R. Benedek képviselő úr szenvedélyes hozzászólásával kapcsolatban
szeretném elmondani, hogy felelős vízgazdálkodás folyik ma
Magyarországon. Ezt tapasztalhatja. Ha egyébként a módosító javaslattal
kapcsolatban, illetőleg a törvényjavaslattal kapcsolatban van kritikája,
van javaslata, tegyen módosító indítványt.
Még
Harangozó Tamás képviselő úrnak - aki a vízgazdálkodásban dolgozók
kétszer 15 százalékos illetményemelését kevesellte - szeretném
elmondani, hogy én azt sajnálom, képviselő úr, hogy amikor önök
kormányon vannak, akkor elfeledkeznek erről a nagy igazságról, hogy
emelni kellene a közszolgálatban levők illetményét. Mindent meghagytak
nekünk, mert 2002 és 2010 között nem volt érdemi emelés. Nekünk
meghagyták a pedagógusok, az egészségügyi ágazatban dolgozók emelését, a
rendvédelem, a katonák, a szociális ágazatban dolgozók emelését. Most a
vízügyi ágazatról beszélünk, és van még feladatunk bőven e tekintetben,
hiszen mi is úgy látjuk, de nyilvánvaló, hogy a nemzetgazdaság
teljesítőképességéhez kell igazítani az emelési lehetőségeket. Egyébként
én ezúton is szeretnék köszönetet mondani a vízgazdálkodásban dolgozók
munkájáért. Magas színvonalúan, rendkívül jól képzett szakembergárda
látja el ezt a nagyon fontos tevékenységet. Mi nemcsak akkor értékeljük
az ő tevékenységüket, amikor baj van, amikor árvíz van, hanem úgymond a
békeidőkben is. Erről szól ez a javaslat. Úgyhogy arra kérem önöket,
hogy támogassák emiatt is.
Még egy dolgot
szeretnék kiemelni, ez pedig a Hszt. módosítása, a rendvédelmi
hivatásosoknak a 2018. január 1-jétől hatályba lépő újabb 5 százalékos
illetményemelése. Ez azt jelenti, hogy ha a parlament elfogadja ezt a
törvényjavaslatot, akkor további 5 százalékkal emelkedik átlagosan az
illetmény. Ez azt eredményezi, hogy már a beígért 50 százalékos átlagos
illetményemelés vonatkozásában a 45 százaléknál tartunk, tehát az
ígéreteinket teljesítjük. Arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy
a javaslatot támogassák. Egy pillanat türelmet kérek.
Tisztelt
Képviselőtársaim! Úgy gondolom, nagyon fontos két törvényjavaslat
tárgyalásának az általános vitáján vagyunk túl. Én arra kérek mindenkit,
hogy éljen a módosító javaslatok beadásának lehetőségével, és a jövőt
illetően pedig támogassa a javaslatokat, hiszen azok olyan célt
szolgálnak, amely egyrészt Magyarország biztonságát, másrészt pedig a
magyar emberek biztonságáért szolgálatot teljesítő hivatásosok, vízügyi
ágazatban dolgozók nagyobb megbecsülését eredményezi. Köszönöm
megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés