DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, a
fideszes Szövetség a Nemzetért Alapítvány 320 millió forint támogatást
kapott közpénzből a HungaroControltól a légiforgalmi irányítás, repülés,
légi közlekedés népszerűsítésére, a természeti környezet fenntartásának
népszerűsítésére. Az alapítvány könyvvizsgálója már 2016-ban jelezte,
hogy az alapítvány nem fogja tudni szabályosan felhasználni ezt a pénzt,
hiszen nem rendelkezik ilyen tevékenységi körökkel. Ez azóta sincsen
másként.

Államtitkár úr,
ön kérdésemre válaszolva azt mondta, hogy az alapítvány elszámolt az
említett 320 millió forinttal, tehát ezt felhasználta. Ebből egyértelmű,
hogy ez csak szabálytalanul történhetett meg. Eközben László Tamás
fideszes képviselő, aki egyben az alapítvány kuratóriumi elnöke,
újságírók kérdésére elismerte, hogy a pénzt a fideszes Polgárok Háza
népszerűsítésére használták fel, aminek értelemszerűen semmilyen köze
nincs az ön által is megjelölt repülés és légiirányítás népszerűsítése
célokhoz. Bár egyébként, ahogy vesszük, lehet, hogy jövőre fogják
teljesíteni ezeket a célokat, hiszen repülni fognak.

Államtitkár
úr, 320 millió forint közpénzről van szó, amit megint pártpolitikai
célokra vertek el. Tehát kérdezem államtitkár urat, hogy akkor most ki
hazudik: ön, államtitkár úr, vagy László Tamás fideszes képviselő?
Hogyan és milyen célokra számolta el pontosan a fideszes alapítvány a
320 millió forintot? Hogyan költhette a Polgárok Házának
népszerűsítésére, amikor az ön tudomása szerint is nem erre kapták a
pénzt, hanem a repülés és légiirányítás népszerűsítésére? Szeretném
megtudni, hogy hány légiirányítót toborzott pontosan a fideszes
Szövetség a Nemzetért Alapítvány a HungaroControl részére. És végül
pedig az a kérdésem, hogy mikor fizettetik vissza ezt a pénzt, ezt a 320
millió forint közpénzt a fideszes alapítvánnyal. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu