DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Ne hazudj!) Amikor
itt szoktunk ülni és hallgatni a jobbikos felszólalásokat, kétféle
felszólalást szoktunk hallgatni: vagy egy oligarcha érdekében és nevében
szólalnak fel, ez az egyik típus; a másik típus meg gyakorlatilag azt
jelenti, hogy ugyanazt mondják, mint bármelyik random kiválasztott
baloldali párt. És most az volt az érdekesség, hogy ezt a két típusú
felszólalást ötvözték, kiegészítve azzal, hogy a Népszabadságot is
siratták.

A média ügyében azért egy dolgot (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) hadd
mondjak már el önnek: tehát ön a médiáért aggódik Magyarországon,
miközben a Jobbik pártalapítványa egy olyan tévének ad jelentős
támogatást, amelyik megemlékezett Adolf Hitler születésnapjáról. Tehát
ennyit arról, hogy milyen lenne a magyar média, ha a Jobbikon múlna. (Dúró Dóra közbeszól.)

Azért
kicsit furcsa kioktatást hallgatni attól a párttól, amelyik korábban
azt javasolta, hogy az iráni Forradalmi Gárda felügyelje a magyar
választásokat. Mégiscsak az ön pártja az, amelyik egyik vezetőjét azzal
vádolják, hogy külföldi országnak kémkedik. Aztán mégiscsak a Jobbik az a
párt, amelyik korábban egy paramilitáris gárdával akarta megkerülni a
magyarországi hatóságokat. És ezek után önök (Mirkóczki Ádám közbeszól.) a magyar demokráciáról beszélnek.

Ha
a szívén viseli ön a magyar demokráciát, akkor, legyen szíves, kérdezze
már meg az ön pártelnökét, hogy mit értett azalatt nem olyan régen egy
évadnyitó beszédében, hogy, idézem, „nem vagyunk
demokraták” ‑ ezt mondta. Ez még abban az időszakban volt
egyébként (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), amikor önök kiléptek volna az Európai Unióból.

Ami
a plakátok kérdését illeti, mert azt látom, hogy önöknek egyértelmű
okokból kifolyólag ez nagyon fontos, egyet tudok javasolni: tartsák be a
törvényeket, csakúgy, mint mindenki más az országban. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, többek között dr. Gyüre Csaba: Inkább ti tartsátok be!) Az
a tény, hogy a lejárató plakátokat végül leszedték, azt bizonyítja,
hogy önök is nagyon jól tudják, hogy törvényt sértettek ‑ ez a
helyzet. És az ön felszólalása egyébként (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) már
sokadik bizonyítéka annak, hogy a Jobbikról egyre kevésbé állítható,
hogy egy olyan párt, amelyik az ország érdekeiért dolgozik, ezzel
szemben sokkal inkább egy üzleti vállalkozás csatolt része lett,
nevezhetjük nyugodtan parlamenti kapcsolattartó főosztálynak. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) És
az a helyzet, hogy nagyon csúnyán belegabalyodnak ezekben a hetekben
egy pártfinanszírozási botrányba, és az ezzel kapcsolatos újságírói
kérdéseket jellemző módon azzal hessegetik el, hogy üzleti titokról van
szó. Tehát az önök számára a saját tevékenységük már nem más, mint
üzlet. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, többek között Dúró Dóra: Nem igaz!) Így már mindent értünk.

Ezért
nem fontos a Jobbiknak a nemzeti érdekek, a magyar érdekek képviselete.
Ezért fúrták tavaly a népszavazást. Ezért nem szavazták meg a
kvótaellenes alaptörvény-módosítást. Ezért mondta a Jobbik elnöke, hogy
ha pár ezer bevándorló betelepítéséről van szó, akkor oké, így mondta:
oké (Szilágyi György közbeszól, és felmutat egy iratot.),
arról lehet beszélni. Ezért van az, hogy miközben uniós zászlót
égettek, ma már jogköröket adnának át az Európai Uniónak, a magyar
béreket meg egy brüsszeli hivatalnokkal és egy horvát neonácival
emelnék. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Nem mondasz igazat!) Ennek a politikának azért persze nagy ára van.

Azt
látjuk, hogy a Jobbiknak folyamatosan hátat fordítanak a korábbi
leghűbb támogatói, és egyébként a társadalom jelentős része is. És erre
mi a válasz? Mi a válasz az önök részéről? Elkezdik őket sértegetni. Az
időseket például azzal sértette vérig az önök elnöke, hogy szennyvíz
folyik a szájukból (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Neked!), felhörgik a XX. század minden traumáját, és a fiatalok helyett ők radikalizálódnak. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)
Ezt mondta. A határon túli magyarokba azzal rúgtak bele, hogy
észak-amerikai indiánokhoz hasonlították őket, akiket meg lehet venni
egy marék üveggyönggyel. Ezt mondta az önök egyik vezetője.

Aztán
említhetném Mirkóczki képviselő urat is, aki a választók egy részéről
annyit mondott, hogy őket csak a Tesco érdekli, a sör meg az esti meccs.
(Mirkóczki Ádám: De legalább pontosan idézd már, mert nem ezt mondtam!) Milyen
lenéző stílus már ez? Milyen lenéző stílus ez? Aztán ilyen előzmények
után nem csoda, ha a Jobbik egyre reménytelenebb helyzetbe lavírozza
magát. (Közbeszólások a Jobbik soraiból, többek között: Habony Árpád… ‑ Mir­kóczki Ádám: A diszlexia gyógyítható!) Annyira reménytelenbe, hogy Vona Gábor nemrég egy budapesti liberális klubban kuncsorgott a támogatásért (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), és felajánlotta, hogy bárkivel összefog a Fidesz ellen. (Mirkóczki Ádám: Hosszú volt a hétvége!) Ezután
címzett egy levelet az önök pártelnöke a baloldali szavazóknak, azoknak
a baloldali szavazóknak, akiket korábban még, idézem, balliberális
csürhének nevezett. Nézzék meg az interneten, az nem felejt! (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)

Tisztelt
Frakcióvezető Úr! Úgyhogy összefoglalóan én csak annyit szeretnék
önöknek mondani, hogy a Jobbik reménytelen helyzetében, merthogy
reménytelen helyzetben van, nincs semmi meglepő. Mert Magyarországon
sohasem tisztelték azokat a politikai erőket, amelyek eladták a
lelküket, méghozzá elég olcsón (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Ezért nem tisztelnek benneteket! Ebbe fognak belebukni!); csak magukat okolhatják a saját kilátástalan helyzetükért. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu