DR.
ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Európa ismét
reményre lel, ha intézményeinek központjában az ember áll. Az ember
központi szerepének kijelentése a családi légkör megtalálását is
jelenti, amelyben mindenki a saját képességei és adottságai szerint
hozzájárul a közös otthonhoz.

Érdemes szem
előtt tartani, hogy Európa egy népekből álló család, és mint minden jó
családban, eltérőek az érzékeny pontok, de mindenki az összefogás
mértéke szerint képes növekedni. Az Európai Unió különbözőségek
egységeként és különbözőségben való egységként születik.
Következésképpen az egyediségeken nem kell meglepődni, és azt sem szabad
gondolni, hogy az egységet az egyformasággal kell fenntartani. Mindenki
a közösbe adja be saját erőforrásait és képességeit. Ma az Európai
Uniónak azon érzés újbóli felfedezésére van szüksége, hogy mindenekelőtt
személyek és népek közösségét jelenti.

Amit
eddig elmondtam, nem az Európai Parlament néppárti képviselői egyikének
szavai, nem is valamelyik konzervatív párt állásfoglalása, még csak nem
is a saját elmém briliáns szüleménye, hanem abból a beszédből való
gondolatok, amiket március 24-én az angyali üdvözlet ünnepének
előestéjén az Európai Unió államainak és központi intézményeinek
vezetőihez intézett Ferenc pápa a római szerződések aláírásának 60.
évfordulóján. Ezért kérem a kerítésbontásra készülő ellenfeleinket, hogy
ne takarózzanak Ferenc pápával. Ajánlom Soros György és elvtársai
figyelmébe, ismételve a lényegi mondani­valót: Európa egy népekből álló
család. Az Európai Unió különbözőségek egységeként és különbözőségben
való egységként születik. Az egyediségeken nem kell meglepődni, és azt
sem szabad gondolni, hogy az egységet az egyfor­masággal kell
fenntartani. Mindenki a közösbe adja a saját erőforrásait és
képességeit. Az egész jelen van minden egyes részben, a részek pedig
mindegyik a maga jellegzetességével jelen van az egészben.

Európa
tehát a pápa szerint is egy nagy család, saját jellegzetességekkel,
egyediségekkel, értékekkel. A családfő felelőssége pedig nem az, hogy
éjszakára nyitva hagyja a kaput és a bejárati ajtót, majd pedig, ha jön a
betörők hada, akkor még az ablakokat is kinyissa, végül pedig
megelégedetten hirdesse, hogy mennyivel boldogabb és sokszínűbb lett a
család; ahogy ezt egy német zöldpolitikus hölgy mondta, Németország
kevésbé lenne izgalmas migránsok nélkül.

Elnök
Úr! Tisztelt Ház! Ma már tudjuk, hogy a fatimai harmadik titok szerint,
amelyet éppen száz éve közölt a Szűzanya a három pásztorgyermeknek, a
sátán egyház elleni legnagyobb és legvégső támadása a családok elleni
támadás lesz. Látjuk ezt már az abortusz, az eutanázia, az egyneműek
házassága és a genderelmélet politikai erőltetése vonatkozásában is. A
szentatya erről szóló gondolatait persze a Soros-zsoldosok nem idézik.
De látjuk a nagy európai család elleni támadásokban is, amikor Soros és
elvtársai fel akarják számolni a nemzetek önállóságát és értékeit,
felhígítva a keresztény szellemiségű Európát idegen migránsok
tízmillióinak kényszeres betelepítésével.

A
sátán elleni küzdelem pedig keresztényi kötelesség. Igen, a sátán
támadásáról beszélek, aki egyben a tagadás angyala is, hiszen
lépten-nyomon tagadják, hogy mire készülnek, még akkor is, amikor az már
nyilvánvaló. Idegesen bizonygatják, hogy nincs kvóta; nincs kötelező
betelepítés; a Soros-terv nem létezik.

A
sátán máshol a hamis fény hordozója, Lucifer, hiszen álhumánus módon,
emberbaráti köntösben, hasonlóan álszent és hazug jelszavakkal oktatja
ki még az egyházat is az emberszeretetből. Emberellenes bűn ez, és mint
ilyen, istenellenes is. Hogy ebből kérnek‑e a magyarok, az néhány héten
belül nyilvánvaló lesz. A nemzeti konzultáció kiváló lehetőség arra,
hogy véleményt mondjunk a sátáni Soros-tervről elsődlegesen, de egyben
arról is, hogy mit gondolunk ezeréves hazánkról, nemzeti
szuverenitásunkról, szabadságunkról és szeretett Európánkról.

Tisztelt
Ház! Szombaton a választókerületem központja, Érd körül szervezett
rózsafüzér-zarán­dok­laton vettem részt, ahol, miként a lengyel
testvéreink is, hazánkért, a keresztény Európa ma hiányzó szabadságáért
és a terrorizmus eltűnéséért imádkoztunk a Szűzanyához, mert a
rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz ellen ‑ ezt vallja
Szent János Pál és Benedek pápákon kívül számos ördögűző is -, és képes a
történelem megváltoztatására. Ezt Soros György is meg fogja
tapasztalni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu