DR.
GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök
Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt
Államtitkár Úr! A DreamJobs állásközvetítő portál friss kutatása
szerint a magyar munkavállalók közül 1 millió 300 ezer fő
szívesen elhagyná az országot egy jobb munkalehetőség érdekében. Ez
döbbenetesen nagy szám. Kiváltképp súlyos, hogy már most több mint
600 ezer, más források szerint 800 ezer magyar él nyugati
uniós tagországokban, s minden hatodik gyermek, magyar gyermek immár
külföldön, ezen országokban születik.
Kiemelkedően
érinti az elvándorlás szűkebb pátriámat, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét,
ahol az országban a legalacsonyabbak a bérek, s legnagyobb a
munkanélküliség. Elsősorban a fiatal, 18-29 év közöttiek távoznának
ismét tömegesen külföldre, legfőbb oknak pedig az alacsony fizetést és a
rossz munkakörülményeket nevezték meg, de hiányolják idehaza a
fejlődési lehetőséget és rugalmas munkaidőt is. Ez a példátlan mértékű
kivándorlás az elmúlt 27 évi kormánypártok, köztük elsődlegesen a
jelenlegi kormánypárt felelőssége. Emlékezzünk például a tavasszal nagy
vihart kavart, a Fidesznek a munka törvénykönyvét célzó javaslatára,
amely rabszolgatörvény néven híresült el, s bár az országos ellenállás
miatt visszavonásra került, egyértelműen megmutatta a jelenlegi
kormánypárt hozzáállását a magyar munkavállalókhoz, mely a
kiszolgáltatottságra és az alacsony munkabérekre helyezi hazánk
versenyképességét.
A
Jobbik ezzel szemben az élhető országban és a versenyképes bérekben
hisz, s abban, hogy a struccpolitika helyett végre megoldást kell
keresni a béreket érintő hatalmas problémákra. Ezért is hívtuk életre a
béruniós kezdeményezést, amely hathatós ellenszere lehet az
elvándorlásnak, illetve az abból fakadó össznemzeti katasztrófának. Egy
valódi nemzeti kormány bizonyosan beállna egy ilyen kezdeményezés mögé,
azonban nem ez történt.
Így
kérdezem: komolyan veszi‑e a Fidesz-KDNP a Nyugat- és Kelet‑európa
bérei közötti anomáliát, a tömeges elvándorlás tényét és a fenyegető
társadalmi katasztrófát? Ha igen, miért nem támogatja az ellenszerül
szolgáló béruniót?
Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés