POGÁCSÁS
TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha tanulmányozza az
önkormányzati törvényt, akkor tisztában van azzal, hogy a települési
támogatások, így a lakás fenntartásával, a megélhetéssel, az ilyen
típusú segélyek biztosításával az önkormányzatok vannak megbízva, az
önkormányzatok felelőssége, az önkormányzatok ehhez a szükséges
költségvetési forrásokat a költségvetési törvényben rendszerint meg is
kapják. Az önkormányzatoknak lehetőségük van arra, hogy ha a szociális
támogatásuk, az őáltaluk felhasználható szociális támogatás nagyobb
összegű lenne, mint amit a költségvetési törvény településenként
biztosít, akkor kiegészítő támogatásért folyamodhatnak. Ezt egyébként a
3200‑egynéhány önkormányzatból az idei évben 190 önkormányzat tette, és
ők ezeket a támogatásokat megkapták.
A
szociális tüzelőanyaggal kapcsolatos program 2011-ben a
Belügyminisztérium kezdeményezésére azért indult, hogy azokban a
térségekben, ahol kistelepülések, kis bevétellel rendelkező települések
vannak, ahol a szórt tanyás részeken nehezen tudják megoldani a lakók
téli szociális tüzelőanyaghoz juttatását, ők egy külön kerettel
gazdálkodhassanak. Ez a szociális tüzelőanyagra biztosított keret, amely
az első évben 1 milliárd forint volt, és ez folyamatosan
növekedett. Nyilván, ahogy növekedett az összeg, egyre nagyobb igényt is
generált, hiszen ezzel az önkormányzatok olyanoknak is tudtak
tüzelőanyagot adni, akik nem krízishelyzetben voltak, de ez a program,
még egyszer mondom, alapvetően a krízishelyzetben élőkre vonatkozik,
ezért 5 ezer lakos alatti a határ.
Tájékoztatom
a tisztelt képviselő urat, hogy mi a forrást biztosítjuk, az
önkormányzatok azok, akik megszervezik az elosztást. Mi azt írjuk elő,
hogy az önkormányzatok a megfelelő minőségű fát az állami
erdőgazdaságoktól, illetve a bejegyzett erdőgazdálkodóktól vegyék, és
ezt használják fel. Az, hogy az önkormányzatok egyéb programon keresztül
milyen tűzifát osztanak, az nyilván az ő felelősségük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és nekik kell eldönteni, hogy ez megfelel‑e a lakók igényeinek.
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés