Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz perceket éltünk át, nem véletlen, hogy elnöki figyelmeztetésre is sor került. Bizony az ellenzéki frakciók képviselői nehezen őrizték meg nyugalmukat akkor, amikor egyrészt Matolcsy úr egy beképzelt, hisztis kisgyerek módjára, mindenféle szakmai koncepciót mellőzve, tulajdonképpen politikai ömlengéseit élte ki, majd pedig távozott a teremből, mielőtt meghallgathatta volna bárkinek az érveit, ellenérveit. Bizony ez az egész fideszes, KDNP-s, MNB-s csapat tulajdonképpen arrogáns, beképzelt, nagymellényes, ez fog majd a jövőben egyébként „megtérülni” számukra, ebbe fognak belebukni, nemcsak a kormányzat, de azok a szervezetek is, amelyek élére vagy fideszes pártkatonát neveztek ki, vagy olyan fideszes szimpatizánst, akivel önök szimbiózisban működnek.

Tehát elképesztő, amikor Hollik Istvántól azt kell hallgatnunk, hogy az MNB kiemelt feladata a kormányzati gazdaságpolitika alátámasztása. Kérem szépen, tőlem egyébként nem állna távol egy olyan MNB, amely valóban a mindenkori kormány céljait igyekszik elősegíteni. Csakhogy az MNB pontosan a függetlenségére hivatkozva valósítja meg azokat a nettó őrültségeket, amelyek minden tisztességes nemzetgazdaságban elképesztő következményeket vonnának maguk után, és olyan jogkövetkezményeket is, amelynek egy kihallgatás csak az előszobája lenne. De Magyarországon vagyunk, tehát a helyzet az, hogy tulajdonképpen következmények nélkül tudta ezt a garázdálkodást véghez vinni a jegybank az utóbbi években.

Azt látjuk, hogy amikor 266 milliárdos pluszról beszélünk, és arról ömlengenek egyes képviselők, hogy micsoda eredményeket produkál az amúgy tőlük független, mégis az ő céljaikat alátámasztó és segítő Nemzeti Bank, hát, meg kell hogy jegyezzük, hogy valóban a veszteségesebb időszakokban ‑ Simor András fizetését én is kifogásolom, ebben egyetértünk ‑, az akkori időszakban azért nem verték át a palánkon a devizahiteleseket. Tehát a többlet egy jó része most abból származik, hogy a hitelkárosultakat érintő átváltás során egy indokolatlan nyereségtömeg halmozódott fel az MNB-nél (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! ‑ Bangóné Borbély Ildikó: Így van, Hollik képviselő úr! ‑ Dr. Bárándy Gergely: Ez az igazság!), abszolút indokolatlan nyereségtömeget nyúlt le az MNB. A helyzet az, hogy hazudoznak önök, közben kiírják óriásplakáton, hogy elszámoltatják a bankokat. (Hollik István felé:) Ne forgassa a fejét, képviselőtársam, nyomjon majd egy gombot, és reagáljon rá! Önök kiírták a plakátra, hogy elszámoltatták a bankokat, miközben elárulták a saját szavazóikat. A saját választóik, akik önökben megbíztak, 155-160 forinton vették fel a hitelüket. És mit csináltak? 256 forinton váltották át nekik. Kirabolták a saját embereiket, a saját választóikat is, legalizálták ezt a szemétséget. Tehát ne forgassa nekem itt a fejét! Vagy nyomjon gombot, és egy értelmes reakcióra ragadtassa magát, ha képes rá!

A helyzet viszont az, hogy az Országgyűlésnek kettős feladata lenne. Egyrészt feladata lenne a félévenkénti politikai ellenőrzés, amit a jegybankra vonatkozóan a Gazdasági bizottság kell hogy végezzen. Itt viszont adódik a kérdés, hogy a tulajdonosi ellenőrzés, tehát a másik lába miért marad el. Most nyilván nem alelnök úrhoz fordulok e tekintetben, de én indokoltnak tartanám az MNB felügyelőbizottsági jelentését is tárgyalni. Egyrészt a Gazdasági bizottság előtt, másrészt akár itt a Ház előtt is lehetne arról beszélni, hogy az ellenőrzésre hivatott szerv, egy felügyelőbizottság jelentésében foglaltak miért maradnak ki ebből a vitakörből. Én most idehozhatnék nagyon sok mindent ebből, nem feltétlen lenne elegáns, hiszen nem erről szól a napirendi pont, bár az általános vita keretei tágasak, de az biztos, hogy a tulajdonosi ellenőrzés tekintetében a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának észrevételei legalábbis tárgyalásra méltóak lennének.

Azt is látjuk, hogy mivel egyedül a Gazdasági bizottságnak van most közvetlen módja ellenőrzést folytatni itt a monetáris politikára vonatkozó módon, legalábbis hiányosságokat vélünk felfedezni.

(10.40)

A fiskális politikát relatíve tudjuk ellenőrizni, ennek megvan az eszközrendszere, tehát a fiskális alrendszer ‑ az adózás, a költségvetés ‑ úgy-ahogy át­tekinthető, hiszen van évenkénti zárszámadás, szám­vevőszéki ellenőrzés, néha egy nyilvános parlamenti vita mindezekről. A monetáris alrendszert ugyanakkor egyfajta misztikum lengi körül, bizonyos momentumai teljesen ismeretlenek nemcsak a közvélemény, de a parlamenti képviselők előtt is. Ennek egyik megoldási lehetősége lenne, mondjuk, egy Gazdasági bizottságon belüli albizottság, amelyik kimondottan ezekre a monetáris kérdéskörökre koncentrál, és olyan betekintési joggal lehetne felruházni ezeket az érintett képviselőket, akik ebben részt vesznek, amely betekintési jogok most egy átlagos, mezei országgyűlési képviselőt nem illetnek meg.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ez a jelentés, amely előttünk fekszik, bár beszél nagyon sok mindenről, számos fontos kérdésről egyáltalán nem. Itt van egy, ami tegnap felmerült egy tárgysorozatba-vételi vita során, és abból következik az az egy kérdés, hogy a makrogazdasági mutatók relatíve kedvezőnek mondhatók, legalábbis a maastrichti kritériumoknak talán egy kivételével megfelelünk jelen pillanatban, ez pedig felvet egy korábbi vállalást, az euró bevezetésének kérdését, amely vállalással, szeretném kihangsúlyozni, hogy én személyesen nem feltétlenül értek egyet. Ugyanakkor a Fidesz és az MSZP, amikor közösen, nagyon olcsón eladta ezt az országot, tehát úgy írt alá csatlakozási szerződést, hogy vállalta az euró bevezetését, szerintem felelőtlen módon, aztán úgy szavazták meg együtt a lisszaboni szerződést, hogy még talán nem volt módjuk megismerkedni a hivatalos fordítással sem, akkor ezeket a megtett vállalásokat úgy papírozták le, hogy tulajdonképpen egyfajta elszámolási kötelezettséget is vállaltak. Most tehát az MNB vezérének ‑ aki nem tartózkodik a teremben ‑ kellene és lehetne beszélni arról, hogy mi a véleménye az euró bevezetéséről. Az én véleményem az, hogy jelen pillanatban ez több kárt okozna, mint hasznot. De hogy erről ne folyjon egy szakmai vita, hogy erről semmilyen vita ne folyjon, hiszen jelen pillanatban nem nagyon látok a teremben fideszes, KDNP-s képviselőt, maximum fönt a pulpituson ‑ és ott ők a munkájukat végzik, minden tisztelet érte, de gombot nyomni onnan nem tudnak ‑, tehát effektíve nincsen vitapartner a teremben; nagyon nehéz helyzet ez. Tehát az euró bevezetése tekintetében úgy látom, hogy nagyon sok mindent elveszítene az ország, ha ez megtörténne, hiszen egyes nyílt piaci beavatkozási lehetőségek elvesznének, a verbális, illetve nonverbális intervenció ilyen-olyan lehetőségeit ez az ország elveszítené, ugyanakkor ez egy olyan kérdés, amit a piac rendszeresen feltesz. Erre válaszokat kellene találni, és egy MNB-jelentés is egyébként egy olyan hely, ahol bizonyos típusú válaszokat ebben a tárgykörben meg lehetne adni.

Ugyanígy szeretném alelnök úrnak feltenni a kérdést, ha önt hozta ebbe a kellemetlen helyzetbe a főnöke, hogy gyáván elmenekült ‑ ön egyébként, azt kell hogy mondjuk, meg fog birkózni ezzel a szakmai feladattal, hiszen ön irányítja feltehető módon a szakmai munkát, a főnöke pedig inkább politikai szerepvállalásra ragadtatja magát jellemző módon ‑, de 2016-ban a jegybank arany- és devizatartaléka 5,8 milliárd euróval, tehát mintegy 1880 ezer milliárd (sic!) forinttal csökkent, és azt kell mondjuk, hogy ezen belül az MNB az állam aranykészletét tulajdonképpen nullára apasztotta, ha hihetünk a jelentés 102. oldalának. Ha ez így van, akkor ez ugyanakkor magyarázatért kiált: miért, milyen módon, milyen feltételrendszer mellett következett be ez az 1880 milliárd forintos csökkenés és az aranykészlet gyakorlatilag lenullázása? Tehát nyilvánvaló, itt szakmai és egyéb magyarázat is elvárható lenne, nemcsak a jelentés 102. oldalán található nagyon szűk tulajdonképpeni jelentés.

S azt kell mondjuk, már említettem, hogy az MNB felügyelőbizottságának jelentését érthetetlen módon nem veszi napirendjére a Gazdasági bizottság. De ami még az MNB irányába vonatkoztatható kérdés, az az, hogy a működési költségeik 60 százalékát személyi jellegű ráfordítások teszik ki a jelentés egy részlete alapján. Ha ez a 60 százaléknyi személyi jellegű ráfordítás igaz, akkor egyetlen kérdésem van: hány olyan ügyvezető igazgatójuk van, aki havi 5 milliós vagy ennél magasabb munkabérrel rendelkezik? Hiszen az MNB nem profitorientált részvénytársasági formában működik, egész egyszerűen nincsen olyan igazgatótanácsa, amely normális szabványok szerint határozná meg ezt az említett bérszínvonalat és annak feltételeit, de az emeléseket nem állami előírás foganatosítja és határozza meg jelen pillanatban, hanem egyfajta kollektív szerződés. Ezért adódik a kérdés, hogy önök saját hatáskörben hogy döntöttek, tehát hány olyan vezetőjük van, aki 5 millió forintot vagy annál többet visz haza havonta. Úgy érzem, ez közérdekű adat kellene hogy legyen.

Azt is látjuk, hogy az MNB közgyűlés nélkül, az osztalékbefizetésekről is tulajdonképpen az igazgatósága által dönt, ami nemzetközi viszonylatban legalábbis példátlannak tűnik, egyfajta hungarikum. Mi nem nagyon találtunk ugyanilyen metódust akár az európai országokban, akár távolabb, de azt látni kell, hogy más országokban jellemző az, hogy az osztalékbefizetés során tulajdonképpen a nyereség, a többlet egészét befizetik a költségvetés számára, azon logika alapján, hogy ha hiány keletkezik, azért is a költségvetés kell hogy jót álljon. Ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a vizsgált időszakban a devizaárfolyam-változásból származó eredmény, a realizált nyereség több mint ezermilliárd forintot tett ki összességben, 2016-ban 117 milliárd forintról beszélünk, és azt látjuk, hogy a többlet egy részét bizonyított módon a devizahitel-károsultak fizették meg. Elképzelhetőnek tartja-e alelnök úr a főnökével szemben azt, hogy ezt az összeget legalább részben a hitelkárosultak helyzetének megsegítésére fordítsák? Ennek egyik módja lehetett volna az osztalékfizetés, de egy kártérítési alap létrehozatala is lehet ilyen mód, amely kártérítési alapba csatornázva, kanalizálva a pénzek egy részét, igenis lehetne segíteni a legnehezebb helyzetben lévőkön, hozzáteszem, a saját forintjaikból, hiszen itt a saját pénzük visszacsatornázásáról lenne szó.

Nyilván felveti a kérdést az is, hogy az MNB alapítványai milyen szerepet vállalhatnak mindebben, hiszen az a 260 milliárdos összeg, ami náluk szerepel, egy méltányos eljárás során a devizahitel-károsultak terheinek enyhítéséhez is hozzájárulhatna. Ugyanakkor értem én, hogy nagyjából milyen koncepció mentén hozták létre ezeket az alapítványokat, tehát teljesen működőképes modell lett volna, hogy nyílt piaci műveletekkel, egyéb gazdasági intervenciós eszközökkel hozzájáruljanak a nemzetgazdaság stabilizálódásához. Csak a helyzet az, hogy ezek az alapítványok egyáltalán nem ezt a szerepet töltik be, egyáltalán nem ilyen funkciójuk van, sokkal inkább alternatív eszközökkel és alternatív síkokon dolgoznak, ingatlan-, műkincsvásárlással, illetve portfólióbővítéssel vannak elfoglalva. Adódik egyébként a kérdés, hogy az MNB, amely a hírek szerint eladta az Eiffel Palace-t, amit három évvel ezelőtt azért vásárolt, hogy apparátusát majd abban helyezze el, miért adta el ezt az ingatlant. Befektetési tevékenységet tetszenek végezni? Vagy korábban nyilatkoztak helytelenül? Olyat nyilatkoztak, ami nem igaz? Tévedtek? Felülvizsgálták a saját álláspontjukat, vagy egyszerűen ingatlanbefektetésekre adták a fejüket ahelyett, hogy az alaptevékenységet domborítanák ki?

Tehát számtalan kérdés sorakozik még előttünk, de az egészen biztos, hogy az osztalékra vonatkozó, az aranytartalékra vonatkozó, a devizatartalékra vonatkozó kérdések egészen konkrétan kerültek megfogalmazásra, elvárjuk, hogy ezekre egészen konkrét válaszokat kapjunk, még akkor is, ha az MNB felelős vezetője elmenekült ebből a teremből, tehát annyival nem tiszteli meg nemcsak a Magyar Országgyűlést, hanem az országgyűlési képviselők mögött álló szavazókat, hogy ezekre a sokszor bizony persze kellemetlen kérdésekre valamifajta választ adjon. De ezen konkrét kérdésekre a válaszok megvannak, a Magyar Nemzeti Banknál megvannak, adottak, elérhetők, alapfokú, 1.0-s elvárás tehát az, hogy megismerkedhessünk mindezekkel, és nagyon szeretném, ha szakmai vitákat is lehetne folytatni a Házban. Ehhez ugyanakkor a politikai ellenőrzés mellett a tulajdonosi ellenőrzés kidomborítását tartom fontosnak, tehát azt, hogy az MNB felügyelőbizottságának jelentését ugyanúgy tárgyalja a Gazdasági bizottság, az kerüljön ide elénk, tehát hogy sokkal szélesebb spektrumban tudjuk vizsgálni azt, amiről beszélünk. És nyilvánvaló módon egy olyan nagyon feszítő kérdés van a jelentés tárgykörében, amivel sehogy sem, semmiképpen nem lehet azonosulni, ez pedig a devizahitel-károsultak totális kifosztása, ami hozzájárul a gazdaság kiszárításához, hozzájárul egy társadalmi-szociális katasztrófahelyzethez. Tehát teljesen mindegy, hogy milyen eredményt tud papíron felmutatni az MNB, azzal, hogy Magyarország lakosságának mérhető csoportja kifosztásához hozzájárult, és részt vett ebben a megalázó, elképesztő folyamatban, tulajdonképpen minden eredményét lenullázza. Bár még most is itt lenne a lehetőség arra, hogy visszaforduljon erről a kártékony útról, mert ez egyáltalán nem egy tündérmese irányába mutat, sokkal inkább egy katasztrófafilmet jelenít meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu