ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a kormány tagjainak eredményes munkát, sok sikert és hozzá jó egészséget, Isten áldását kívánjam!Tisztelt Országgyűlés! Most megkérem a kormány tagjait, hogy az esküokmányokat lássák el kézjegyükkel. (A kormány esküt tett tagjai ellátják kézjegyükkel az esküokmányt.)

Tisztelt Országgyűlés! A történelmi zászlók kivonulása előtt, az ünnepélyes pillanatok lezárásaként kérem, énekeljük el nemzeti imánkat, a Himnuszt. (A teremben lévő felállnak, és közösen eléneklik a Himnuszt. A díszőrség parancsnoka előlép, majd jelzésére és a fanfárok hangjára a zászlók elhagyják az üléstermet. A jelenlévők leülnek.)

(11.10)

Tisztelt Országgyűlés! Ünnepi ülésünk végére értünk. Megköszönöm tisztelt meghívott vendégeinknek, hogy részt vettek az ülésen. (Kocsis Máté, Harrach Péter, Sneider Tamás és Ritter Imre sorban gratulálnak a minisztereknek.)

Még egyszer én magam is csatlakozva a gratulálók és a jókívánságot mondók sorához, a napirend utáni felszólalások előtt ötperces szünetet rendelek el.

(Szünet: 11.13 11.28

Elnök: Jakab István

Jegyző: Szilágyi György)

Forrás: parlament.hu