DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen ez a szabályrendszer, amit ma több ország vonatkozásában ratifikálunk a bővítés okozta egyezmény miatt, valamelyest nemzetközi jogi színtéren egy technikai jellegű kiegészítés. Horvátország EU-csatlakozása után rengeteg olyan egyezményt, amely az Európai Unió országai vagy valamely ország közötti megállapodásról szól, ezen jegyzőkönyvvel ki kell egészíteni.2015. július 22-én írták alá Brüsszelben ezt a jegyzőkönyvet, ehhez képest a fejlesztési miniszter 2018. március 29-én nyújtotta be a Háznak. Ez közel hároméves késedelem. Nagy tisztelettel szeretnénk kérni és e vonatkozásban üdvözöljük azt, hogy ezek a kérdések egy új minisztériumhoz kerültek , hogy ha lehetséges, a jövőben egyszerűen hazánk tekintélyének megóvása érdekében ne közel három év után kelljen egy ilyen kérdéssel foglalkoznunk a parlament előtt, igyekezzenek minél hamarabb az ilyen egyezményeket a Ház elé terjeszteni.

A Moldovai Köztársasággal a légtérhasználati megállapodást 2012. június 26-án írták alá. Moldova és az EU között egyébként 1994. november 28. óta partnerségi és együttműködési megállapodás van. Rendkívül fontos volt az elmúlt évtizedekben az, hogy az EU-n kívüli országokkal olyan megállapodásokat kössenek, amely az EU-n kívüli országok és az EU országai közötti gazdasági kapcsolatot bővíti. Ily módon mind az EU-n kívüli országok, mind az európai uniós országok ezzel a saját gazdasági vérkeringésükbe integráltabban tudták ezen országokat bekapcsolni.

Tulajdonképpen Moldova történetében folyamatos igény volt az, hogy jellemzően a nagyhatalmak a területét meg óhajtották szerezni. Tulajdonképpen a rómaiak és a bizánciak hosszan hódítgatták őket, és alig volt nagyhatalom a környéken, amely nem kívánta volna Moldova területét annektálni. Végül aztán 1359-ben létrejött a független Moldova. De aztán a XV. században a mi Mátyás királyunk volt, aki úgy érezte, hogy hazánknak meg kell hódítani őket. Sok-sok csata eredményesen ért véget, aztán majd egyszer csak kudarc lett a vége, és vissza kellett vonulni. Majd aztán a XVI. századtól különböző birodalmakhoz csatlakozott Moldova, és 1819-től tulajdonképpen Oroszországhoz csatolták, bizonyos fokú függetlenséget vagy autonómiát biztosítva nekik, de aztán pár év múlva megkezdődött az erőteljes oroszosítás. Majd 1918-ban román fennhatóság alá került, és az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum eredményeként szovjet fennhatóság alá helyezték. 1990-től tudtak választásokat tartani Moldovában, majd a Szovjetunió felbomlása után, 1991. augusztus 27-étől független állam.

Moldova, mint látjuk, már az 1994-es partnerségi megállapodás alapján megállapítható, erőteljesen törekszik arra, hogy az Európai Unió tagja legyen. A kommunisták igen nehezen kerültek ki a hatalomból, akik azért ezt igyekeztek meghiúsítani. De én magam is úgy ítélem meg, nemcsak ezen egyezmény okán, hanem egyébként is Moldovával való kapcsolatunk mélyítése érdekében, hogy mindent el kell követni a magyar politikának ahhoz, hogy egy ilyen szépen fejlődő és az európai integrációt szorgalmazó ország vonatkozásában segítsük őket az útjukon. Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik és a DK soraiból.)

Forrás: parlament.hu