HÖRCSIK RICHÁRD, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyarország Kormánya és a Jordán Hasemita Királyság Kormánya között, ahogy hallottuk, a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat beterjesztésével, úgy hiszem, azon kormányzati stratégia mentén haladunk előre, amit államtitkár úr említett, amely egyértelműen azt a célt tűzte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat fejlesszük, illetve a magyar érdekeket a kétoldalú kapcsolatokban következetesen képviseljük, mert ez, ahogy sokszor szoktuk hangoztatni, az ország nemzetközi súlyának növelését is elősegíti.
(10.20)
Annál is inkább fontosabb ez Jordánia esetében, mert régiós összehasonlításban, ahogy államtitkár úr is említette, egy nagyon stabil, jó adottsággal rendelkező országról van szó, így tehát célszerű Magyarországnak szorosabbra fűzni a kapcsolatait ezzel az országgal, s ennek egyik legalapvetőbb módja, ha a beutazással és a tartózkodással kapcsolatos kérdéseket rendezzük először egy szűkebb kör esetében. Ez a megállapodás tehát lehetőséget ad arra, hogy a két fél diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgárai vízummentesen tudjanak 90 napot meg nem haladó utazásokat tenni a másik fél területén. Ugyanakkor, ahogy olvassuk, az egyik félnek a másik fél területén működő diplomáciai vagy konzuli képviseletein szolgálatot teljesítő azon állampolgárok, akik érvényes diplomata-útlevéllel rendelkeznek, valamint ezen személyekkel közös háztartásban élő családtagjaik előzetesen kiállított vízum birtokában léphetnek a másik állam területére. Úgy vélem, hogy ez a megállapodás hatékonyan elősegíti majd a kétoldalú kapcsolatok ápolásának lehetőségeit.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Jordániával fennálló külkereskedelmi kapcsolatainkban, úgy hiszem, van még lehetőség a fejlődésre. Csak néhány számot szeretnék idézni: 2017-ben exportunkban a 80., míg importunkban a 87. helyet foglalja el Jordánia, amelynek kevesebb mint 8 millió lakosára egyenként 5300 USA dollár jut a GDP-ből. Országaink fejlettségbeli különbségeiből következik, hogy külkereskedelmi többletünk 2016-ban 45, 2017-ben 30 millió USA-dollárt tett ki. Exportunk 2017. évi visszaesése következtében jelenleg - a 32 millió dollárral szemben - 1,25 millió dollár értékű behozatal áll a KSH adatai szerint. Meggyőződésem, hogy ezen van mit javítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Jordániával való kapcsolataink szorosabbra fűzésének egyik alapvető feltétele, hogy egyfajta intézményesített partnerség álljon fenn közöttünk, s ennek alapján az általunk, ahogy államtitkár úr is említette, 2011-ben megtárgyalt, az Európai Közösségek tagállamaival, másrészt Jordánia közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás is jelenti. (Sic!)
A másik kritérium pedig az, hogy országaink között a közlekedés rendezett legyen. Sajnos, a távolságból és a térség helyzetéből fakadóan a légi közlekedés ügye szorul tisztázásra, és ez ugyancsak a 2011-ben általunk kihirdetett, az Unió és tagállamai, másrészről Jordánia közötti euromediterrán légi közlekedési megállapodás szabályozása, amelynek módosításáról ma nyílik lehetőség szavazni a tisztelt Házban. Bár minden körülmény adott, közvetlen légi járat sajnos nem közlekedik Ammánba, ezért sajnos a magyar állampolgároknak csak átszállással lehet eljutni, jellemzően például Bécs, Frankfurt, Isztambul vagy Róma érintésével juthatunk el. Az egyik, hazánkban komoly kapacitással működő fapados légi társaság, a Ryanair február 4-én jelentette be, hogy a 2018-as téli menetrendi időszakban hetente kétszer indít járatot majd Budapestről Jordániába.
Így tehát, tisztelt képviselőtársaim, okkal remélhetjük, hogy jövőbeli kapcsolataink szorosabb fonásában ez egyre inkább előre halad. Tisztelt képviselőtársaim, ezért kérem a törvényjavaslat támogatását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés