KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A héten elkezdődik a jövő évi költségvetés vitája. A költségvetési törvény beterjesztett tartalmát vizsgálva arra a következtetésre kell hogy jussunk, hogy évről évre a jóléti kiadásokra fordított összeg jelentősen csökken, miközben azt is tapasztaljuk, hogy az állam működésére fordított költségvetési kiadások évről évre növekednek. Ha megnézzük az Orbán-kormány nyolc évét, akkor az látszik, hogy mintegy 1300 milliárd forintot vontak ki a jóléti és a szociális ellátórendszerből nyolc év alatt. A költségvetési törvény egy jelentős fejezete a kafetéria ügyével foglalkozik. Itt meg kell jegyezzem, hogy egy felelős kormány a költségvetési törvény benyújtását megelőzően tárgyal az érdekképviseletekkel, az érdekvédelmi szervezetekkel, legyen szó a munkavállalói szervezetekről vagy a munkaadói szervezetekről. Sajnos, az Orbán-kormány nem így tett, hiszen előbb elfogadta a költségvetési törvényt, majd benyújtotta a parlament elé, és ahogy hallom, ma délután 16 órakor óhajt leülni egy kávéra a szakszervezeti vezetőkkel. Ne legyen kétségünk, az égvilágon semmiben nem fognak engedni, ugyanis ezeknek a tárgyalásoknak nem ez a természetük.
Meg kell hogy jegyezzem amikor a kafetériáról beszélünk, hogy a szakszervezetek esetében nagyon komoly társadalompolitikai célokat is szolgálnak ezek a kafetériajuttatások. Annak idején példának okáért a szakszervezeti vagyon a munkavállalók rekreációját, pihenését is szolgálta, de ezt a vagyont sajnálatos módon az elmúlt években jelentős mértékben elveszítették, és azzal kívánták kompenzálni, hogy a kafetéria rendszerében különböző juttatásokat kapnak a munkavállalók.
Ha megnézzük ezt az előterjesztést, akkor négy társadalmi csoportot mindenképpen ki kell emelni, akik kárvallottjai lesznek ennek a kormányzati politikának. Mindenekelőtt a munkások, a közszféra dolgozói, a nyugdíj előtt állók és a fiatalok.
Mi szűnik meg? Nézzük azokat a kedvezményes adózási tételeket, amelyeket el kíván törölni az Orbán-kormány ebben a költségvetési törvényben, illetve az adótörvényekben! Mindenekelőtt meg kell említeni az étkezési utalványokat. Ismeretes képviselőtársaim előtt, hogy havonta 12 500 forintig a munkáltatók étkezési utalványt juttathattak a munkavállalók számára. De megszűnik a kedvezményes adózása a helyi bérlet finanszírozásának, megszűnik az iskolakezdési támogatás. Ismeretes, hogy 33 300 forint erejéig évente a munkavállalók számára a munkáltatók kedvezményesen biztosíthattak iskolakezdési támogatást.
S meg kell említeni két olyan tételt, amelyik tönkrevágja, agyonvágja az öngondoskodás még maradék intézményét, ez pedig az egészségbiztosításhoz kapcsolódó és a nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó munkáltatói kedvezmény. Az egészségügy esetében 33 300 forintról van szó, a nyugdíjbiztosítás esetében pedig 55 500 forintról van szó, ahol kedvezményesen adhatott a munkáltató a munkavállaló számára az időskori jövedelembiztonság biztosítására ilyen juttatást. Sajnálatos módon ezek is megszűnnek, mint ahogy a 100 ezer forintos, készpénzben adható kafetéria a közszféra dolgozóinál.
Ahogy említettem önöknek, borzasztó nagy vesztesei a fiatalok ennek a kormányzati intézkedésnek. Annál is inkább, mert az is ismeretes önök előtt, hogy a munkáltatók adhattak lakhatási támogatást 5 millió forint értékben mintegy öt éven keresztül. Ezen túlmenően a fiatal pályakezdők számára, a 25 éven aluliak számára volt lehetőség arra, hogy járulékkedvezményt biztosítsanak a munkáltatóknak abban az esetben, ha első munkába állást kellett hogy támogassanak. Ezen túlmenően, akik diplomával rendelkeztek és diákhitelt vettek föl, a minimálbér 20 százalékáig volt lehetőség arra, hogy a kafetéria rendszerében támogassák a munkavállalót a munkáltatók. Sajnálatos módon ez is megszűnik; ahogy említettem, az utazási bérlet és az étkezési utalvány is. Ha ezt mind összeszámoljuk, akkor egy fiatal munkavállaló esetében nem lesz ritka, amikor 50-60 ezer forinttól is el fog esni egy-egy munkavállaló, kizárólag a kafetériaintézkedések következtében.
S nézzük meg a múlt évi 12 százalékos nettó bérnövekedést! Ha a kettőt összevetjük, akkor az látszik, kedves képviselőtársaim, hogy a múlt évi bérnövekedést gyakorlatilag fillérre vissza fogja szedni az Orbán-kormány ebben az évben, pontosabban a következő évben, és a jövő évben ezek az emberek ott fognak tartani, ahol tavalyelőtt tartottak, mármint a jövedelmi viszonyaikat illetően.
S meg kell, hogy említsem a nyugdíj előtt állókat. Mondjuk, nagyon helyes, amit… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Most mi történt, elnök úr?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés