DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék egy szerepjátékot játszani itt. (Derültség az ellenzéki pártok soraiban. Z. Kárpát Dániel: Ne öltözz be hozzá!) Gondoltam, feldobom a bulit egy kicsit, mert nagyon komoran ülnek itt a képviselőtársaim. Játsszuk már el, hogy a Magyar Országgyűlésben vagyunk! Játsszuk már el, hogy a belügyminiszter benyújtott egy törvényjavaslatot, és éppen azt vitatjuk! Tisztelt Államtitkár Úr! Játsszuk már el, hogy ön egy államtitkár, és egy kormányt képvisel egy parlamenti vitában! Legyen kedves még a vitában válaszolni arra a néhány nagyon konkrét kérdésre, amit föltettem. (Boldog István: Te mi vagy a játékban? Bohóc?)Tehát még egyszer: miért használt többes számot a vitában, egy vagy több miniszter fogja megkapni ezt a jogkört? A másik nagyon fontos kérdésem, hogy mi alapján fogja a miniszter meghozni a döntéseit, ha a törvényben semmilyen fogódzkodó és semmilyen objektív körülírt hatásköre és korlátja nincsen. A harmadik nagyon konkrét kérdésem ugyan nem érinti az önkormányzatokat, ez igaz -, hogy az a lex MOL néven elhíresült törvénycsomag, ami az energetikai és a földgáztörvényt érintette, és a mai napig hatályban van, ami alapján, mint ahogy mondtam önöknek, a MOL felvásárlását mind az osztrák, mind az orosz irányban egyébként sikerült megakadályozni, és ami nagyon konkrét szabályokat tartalmaz ma is, annak milyen viszonya lesz ezzel a törvénnyel, államtitkár úr.
Tehát, ha a miniszter egyébként diszkrecionális jogkörében arra jut, hogy valakinek engedélyezi a beruházását, miközben ez a törvény nem engedélyezi, akkor mi fog történni ebben a helyzetben, és természetesen vica versa? Ez egy nagy kérdés. Tehát ha a miniszter nem engedélyezi, miközben egy másik hatályos törvény szerint az egy jogszerű cselekedet lenne, akkor ezt hogyan kívánják feloldani? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés