GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Most már 28 éve nem olyan korban élünk, amikor a politika hoz döntéseket büntetőeljárásokban. (Moraj és hangok az ellenzéki pártok padsoraiból, többek között: Jaj!) Ezért aztán pillanatnyilag azt tudjuk, hogy az ügyészség vádat emelt; azt tudjuk, hogy amíg jogerősen a bűncselekmény elkövetését senki nem állapítja meg, addig az ártatlanság vélelme mindenkit megillet; és azt tudjuk, hogy a vád tárgyát olyan cselekmény, ami az állammal kötött szerződéses jogviszony kapcsán állt volna fenn, nem képezi. Ettől kezdve csak azt mondhatjuk, hogy Magyarországon a jogállami intézményrendszer jól működik, és a törvények mindenkire vonatkoznak, azokra is, akiket önök éveken keresztül állandóan Fidesz-közeli jelzővel illetnek. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés