VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Szeretném emlékeztetni, hogy éppen önök, a Magyar Nemzeti Bank volt, aki kiadta, hogy 3,1 százalékos inflációval kell számolni a következő évben, sőt azóta éppen nemcsak a figyelemfelhívásunk nyomán, de önök is érzékelik, hogy az árfolyam már a 330 forintot is elérte. Ön szerint ennek semmilyen hatása nem lesz a költségvetésre? Semmilyen hatása nem lesz az inflációra? Azt gondolom, hogy ebből látszik, színtiszta mellébeszélés, amit most ön itt elmondott. Éppen ezért tartom indokoltnak azt, hogy a Költségvetési bizottságot legyenek szívesek tájékoztatni. Avagy csak arra törekednek, hogy ennek eredményeként az árfolyam-növekedés nyomán kialakult nyereségüket tovább növeljék a Magyar Nemzeti Bankban, amelynek tulajdonképpen az eltulajdonításával, alapítványokba való átutalással kívánnak élni? Kedves Alelnök Úr! Így ezt a válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP és a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés