DR. FÓNAGY JÁNOS, a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy Varju képviselőtársam zárószavával kezdjem, ő mondta, hogy a lovak közé dobjuk a gyeplőt; igen, mert vannak lovak. Szeretném emlékeztetni a jelenlévőket, hogy annak idején, 1998-ban, majd 2010-re nem nagyon maradtak lovak, most van ló, amivel lehet gazdálkodni.Engedjék meg, hogy az első reflexióm professzor úré, Mellár képviselőtársamé legyen, és szeretném őt abban a tekintetben megnyugtatni, az expozémban vagy a hozzászólásomban el is mondtam, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény módosítása alapján majdan kiadásra kerülő kormányhatározatban megjelölt személy tulajdonosijog-gyakorlásának tényleges jogalapját a vagyontörvény rendelkezéseinek megfelelően továbbra is jogszabály, egy törvény vagy egy miniszteri rendelet teremti meg, vélhetően azokkal a feltételekkel és tartalommal, amit professzor úr felsorolt. Ami pedig a hozzászólók jó- vagy rosszhiszeműségét és a szemléletét illeti, igen, többről van szó, mint egy ménesbirtokról, egy olyan elvi továbblépésről van szó, amelyet a jelenlegi kormánystruktúra felállítása is igazol.
Képviselőtársaim most már több mint húsz éve tanúi lehetnek annak, hogy én általában a megbékélés és a kompromisszum embere vagyok, most azért engedjék meg, hogy mégis megengedjek magamnak néhány mondatot. A Jobbik megjegyzéseivel kapcsolatban elsősorban azt, hogy a Jobbiknak eddig még nem volt lehetősége arra, hogy állami vagyonnal gazdálkodjon, az elmúlt évek azt mutatták, hogy a saját vagyonával sem tud gazdálkodni. Tisztelettel javaslom, hogy a Jobbik előbb ebben gyakorolja és minősítse saját magát, és utána ítélje meg akármelyik oldalnak, akármelyik kornak az állami tulajdonnal való bánásmódját és minősítését.
A bal oldalon helyet foglaló képviselőtársaimat pedig szeretném emlékeztetni arra s itt külön örülök, hogy Varga képviselőtársam visszatért, mert ő diósgyőriként biztos alá tudja azt támasztani, amit mondani fogok , kérdezem én, amikor az állami vagyonról beszélünk, s az állami vagyonról való felelősségről, hogy hol van a magyar építőanyag-ipar, hol van a magyar acélipar, hol van a magyar élelmiszeripar. Tessék elszámolni róla, vagy ha nem tudnak elszámolni róla, akkor ne azt tessenek kárhoztatni, aki azt igazoltan gyarapította! Önök sem tagadták, itt, ebben a Házban személy szerint engem is támadtak azért, mert azt mondták, hogy visszavásároljuk, drága pénzen visszavásároljuk azokat az állami vagyonelemeket, amelyeket önök az elmúlt évtizedekben elkótyavetyéltek.
Mi az állami vagyonnal mindig felelősséggel bántunk, és mindig annak a gyarapítására törekedtünk. (Dr. Harangozó Tamás: A földekkel?) Ma az állami vagyon nagyobb tömegű, jobban kézben van, mint annak idején ezt önök a privatizáció során elvették. (Dr. Harangozó Tamás közbeszól. Az elnök csenget.) Majd végighallgatom önt is, ha megnyomja a gombot. Az a pici ott, ön előtt, azt kell nyomni. (Derültség.) Nem értem ezt az alapvető rosszhiszeműséget. Önök azért támadtak eddig minket, mert ezeket visszavettük, azért támadtak, mert visszavontuk ezeket állami vagyonkörbe. Most az a feltételezés, hogy az egyébként praktikus intézkedést célzó intézkedéssor az állami vagyon szétszórására irányul.
Egyébként a lehetőség ebben a kijelölésben benne van már csak valamelyik képviselőtársam megjegyzésére, hogy nem a miniszter fogja irányítani a vállalatot , eddig sem a miniszter irányította, de azt, hogy egy kormánybiztost jelöljünk ki vagy miniszteri biztost jelöljünk ki egy-egy stratégiailag fontos vállalat élére, a magam részéről nem tartom ördögtől valónak, egyébként megfelel az európai gyakorlatnak is.
Azzal, hogy a közelmúltban a kormányzatban szétváltak a tulajdonosijog-gyakorlás és a működtetésért felelősséget vállaló tárcák jogosultságai, ez élesen bizonyítja azt, hogy a kormány igenis növelni akarja a tulajdonosi felelősséget, növelni akarja a kormány és az állam felelősségét az államnak mint tulajdonosnak a joggyakorlása tekintetében. Ezért nem vitatva és az önök egyértelmű elutasító nyilatkozata után kockázatot sem vállalva ezzel, nem vitatva azt, hogy az ellenzéknek az a joga, az a dolga, hogy szapulja a kormánypárti előterjesztéseket, kérem, hogy ezt eleve ne rosszhiszeműséggel, ne eleve zsigeri ellenzéki alapon, hanem az elmúlt nyolc év állami tulajdonnal kapcsolatos gyakorlatunk alapján, annak a gyarapítására tett eredményeink ismeretében mondják el.
Ami pedig a vagyonleltárt illeti, van az országnak vagyonleltára, de a vagyonleltár nem egy statikus fogalom, a vagyonleltár egy dinamikus dolog, folyamatosan változik. Lezárt vagyonleltár nincs, vagyonleltár van, aminek vannak fordulónapjai, vannak kimerevített pillanatai, de alapjaiban a vagyonleltár egy folyamatosan változó nyilvántartási rendszer.
Ezeknek a mondatoknak az elmondása után kérem ellenzéki képviselőtársaimat, hogy ezt a merev elutasító álláspontjukat, ha sikerült önöket részben meggyőznöm bár erre kevés a remény , akkor vizsgálják felül és a javaslatot támogassák. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés