VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hát, először is azt vártuk volna, hogy ön egy bocsánatkéréssel kezdi. Azzal a bocsánatkéréssel, hogy igen, mi voltunk azok, akik bevezettük a devizahiteleket (Közbeszólások az MSZP és a Jobbik soraiból.), mi voltunk azok, akik bevezettük a devizahiteleket, mondhatta volna ön, és elnézést kérünk azért, hogy 1 millió 700 ezer devizahiteles jelzálogszerződést kötöttek ebben az országban, ami lehetetlen helyzetbe hozta ezeket az embereket. Ez sajnos nem hangzott el; jó lett volna, ha ez megtörténik, képviselő úr.A másik dolog, hogy ha jó az emlékezetünk ketten együtt talán többre tudunk visszaemlékezni , akkor azt is elismerheti, hogy ebben a kérdésben Magyarország volt az első közép-európai ország, amelyik utat tört, és azt mondta, hogy a devizahitelek, a jelzálogalapú devizahitel-szerződések ebben a konstrukcióban nem fogadhatók el. Emlékezzen rá, képviselő úr! Emlékezzen a végtörlesztésre, emlékezzen arra, hogy hogyan és milyen módon tudtuk kárpótolni az embereket! Emlékezzen arra, hogy a jelzáloghitelek után 2015 elején a fogyasztási hitelek átváltására, forintosítására is sor került. Hát, pont ez mentette meg az embereket, tisztelt képviselő úr! Amikor a svájci jegybank megszüntette az árfolyamküszöböt, és elengedte a svájci frank árfolyamát, ezermilliárd forintnyi pluszkiadástól mentettük meg a magyar háztartásokat. Pontosan azzal, hogy rögzítettük az árfolyamot; kettő: hogy az embereknek lehetővé tettük azt, hogy ezeket a jelzáloghiteleket forintosítsák.
Tehát azt gondolom, hogy Magyarország ebben a tekintetben igen jelentős eredményeket ért el. Szeretném azt elmondani, hogy amikor elkezdtük 2010-ben a kormányzást, akkor a jelzálogalapú devizahitelek 70 százaléka volt ilyen típusú a fogyasztási hitelekből. Most pedig ez 1 százalék alatt van. Ma már csak azoknak van ilyen típusú hitelük, akik ragaszkodnak ehhez, és jövedelmük jelentős része devizában van. Azt gondolom, ez egy jelentős eredmény. Megszüntettük ezt a problémát, és nagyon bízom benne, hogy képviselő úr támogatta ezeket a döntéseket. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés