Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Államtitkár úr, szeretném leszögezni, nincsenek olyan körülmények, amelyek mellett egy féléves időszakon belül több mint 1300 kilakoltatás igazolható lenne, mindamellett, hogy a szociális ellátórendszer ezeknek az embereknek szinte semmilyen formában nem segít. Én tehát azt kérem önöktől, hogy a kilakoltatási moratóriumot addig hirdessék meg, amíg meg nem tudják oldani ezt a problémát. Lehetne vitatkozni eszközkezelőről, hogy hogy kellene feltőkésíteni, illetve arról, hogy az EBRD-vel kötött paktumokat hogyan mondják fel, de, államtitkár úr, amellett, hogy a válaszát annak nem kellőképpen szakmai mivolta miatt nem tudom elfogadni, hadd éljek egy unortodox javaslattal: ezen a héten, csütörtökön reggel hat órára hirdettek meg harmadik körben egy olyan kilakoltatást, amit már kétszer sikerült megakadályozni, amiatt, mert jogsértések ezreitől vérzik. Csütörtökön reggel hatra hirdette meg mindezért a végrehajtó. Én ott leszek a XXIII. kerületben. Az a kérésem, hogy tartson velem, tartson velünk. Személyes csatornáimon keresztül mind a címet, mind az elérhetőséget természetesen prezentálni fogom önnek. Várom megkeresését, várom férfias kiállásukat. (Taps a Jobbik soraiból. - Szórványos taps a DK padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu