BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kőbányán évek óta szedi áldozatait a dizájnerdrog, a helyi vezetés pedig a kormánnyal együtt képtelen megoldást találni a problémára. Hiába vezényelnek ki az utcára több száz rendőrt, ők csak kullognak a dílerek után. Idén augusztus 29-ig 81 személyt állítottak elő a környéken, ám ezenkívül semmi sem történt, a helyzet továbbra is kritikus. Prevenció évek óta nincs, nemcsak a kerületben, hanem az országban sem, a szociális ellátórendszer pedig képtelen segítséget nyújtani ezeknek az embereknek. Sőt, a rendőrség egy újságírói kérdésre cinikusan azzal válaszolt, hogy „a rendőrségnek a bűncselekmények felderítése és a közbiztonság védelme a feladata, így azokra az úgymond szociológiai jellegű kérdésekre, hogyan tudnák a nyomornegyed problémáit közép- és hosszú távon felszámolni, nem feladatuk felelni”. Ez tehát most a helyzet. A helyzet az, hogy a nyomor és kilátástalanság miatt a Hős utca környékén a helyzet tragikus, évek óta változatlan, a kormány és az önkormányzat egyértelműen kudarcot vallott. Felmerül tehát a kérdés, hogy a razziákon kívül milyen ötletük van még. Milyen megoldásokat tervez a kormány a biofű és más dizájnerdrogok visszaszorításának elősegítése érdekében a rendőrségi razziákon kívül? Készül-e cselekvési terv a kőbányai probléma megoldására, és ha igen, kikkel egyeztetnek, és mekkora összeget szánnak erre? Államtitkár úr, kérem, válaszoljon: elbontja-e az önkormányzat, illetve a kormány a Hős utcai épületeket? Mik a konkrét terveik az épület esetleges lebontásán túl a probléma megoldására? Várom válaszát. (Taps a Párbeszéd soraiban.)

Forrás: parlament.hu