DR. BRENNER KOLOMAN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a szót, és hadd adózzak először is nagy tisztelettel mind elnök úrnak, mind államtitkár úrnak, hogy nekifogtak a feladatnak, hogy kimondják ennek az egyetemnek a nevét. Én ezzel az előttem szólóhoz hasonlóan nem próbálkoznék meg, de a Jobbik vezérszónokaként szeretném azt mindenképpen kifejteni, hogy nagyon örülök államtitkár úr részletes beszámolójának a szerződés előkészítéséről, és természetesen ezt a szerződést a Jobbik-frakció nevében támogatni tudjuk. Én egyetlenegy gondolatot szeretnék hozzáfűzni az egész kérdéskörhöz, hiszen az, hogy a magyar felsőoktatásban a jóváhagyott stratégia szempontjából a nemzetköziesítésnek kiemelt szerepe van, ebben teljes mértékben egyetértünk. Ez nyilvánvalóan azért is rendkívül fontos, hiszen az elmúlt években és tendenciaképpen a közeljövőben is a magyar hallgatók száma rohamosan csökkent. Tehát ha belevágnánk egyszer abba a vitába államtitkár úrral, hogy a magyar felsőoktatás szerkezete és a hallgatók aránya, illetve az egyes intézményeknek a struktúrája hogyan néz ki, akkor, azt gondolom, hogy ennek a nemzetköziesítésnek kiemelkedő és kulcsfontosságú szerepe lesz ennek a vitának a lefolytatásában is.

Egyetlenegy gondolatot szeretnék hozzáfűzni kicsit tágabb értelemben ehhez a kérdéshez: a nemzetközi képzések akkreditációjához szeretnék nagyon röviden hozzászólni, a korábbi életemből fakadó tapasztalatokra hivatkozva, amikor is jómagam is egy egyetemi vezetőként elég sokat próbálkoztam azzal, hogyan lehet akár double degree-ket, akár más diplomákat a különböző bürokráciákon átverekedni, és jómagam is igyekeztem néha jó bürokrata lenni egyetemi vezetőként, néha viszont rugalmasan a tudományos és az oktatási együttműködést szívemen viselni. Én nagy tisztelettel ez ügyben is szeretném csak a támogatásomról biztosítani a felsőoktatási kormányzatot, és szeretném tisztelettel jelezni, hogy a bolognai folyamat óta is ez egy olyan kérdés, ahol még mindig az egyes nemzeti akkreditációs szereplőknek nagy szerepe van, és itt nagyon nehéz néha úgy összehozni a két felet, ahogy ez így az előttünk lévő esetben, úgy tűnik, a jó előkészítés révén sikerült.

Én köszönöm szépen a tisztelt Ház figyelmét, és támogatni fogjuk a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu