CSÁRDI ANTAL, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2017-es költségvetés végső számai igen jelentősen térnek el az eredetileg elfogadott, illetve tervezett költségvetéstől. Ennek az oka, ha a lényeget akarjuk kiemelni, hogy a kormány egy választási költségvetést csinált menet közben a költségvetésből, megnövelve a hiányt 667 milliárd forinttal, amely a GDP 1,7 százaléka, és ebből növelte egyes területek forrásait. A hiány növelésének a forrása az EU-s források hiányának a növekedése volt. A kormány egész egyszerűen előre elköltötte az amúgy is erőltetett ütemben kiszórt pénzeket, anélkül, hogy a bevételei befolytak volna. Ennek a levét most, 2018-ban isszuk meg, amikor ez a folyamat megfordult, és a költségvetési hiány pont emiatt óriásira duzzadt.

Külön nehézség e törvényjavaslat tárgyalásakor, hogy az eredeti költségvetést a parlament ’16 tavaszán, két és fél éve fogadta el. Itt bizony felmerül a kérdés, hogy ilyen távlatban egyáltalán érdemi értelme van-e a zárszámadást tárgyalni, hiszen oly sok kritika hangzott el már a képviselőtársaimtól is, és igazándiból legyünk őszinték, ennek semmilyen következménye nem lesz.

Mielőtt a részletekbe belemennénk, nézzük meg, hogy mit tartalmazott az eredeti ’17. évi költségvetés, és mihez képest történtek a változások. Ahogy ezt annak idején elmondtuk, a 2017-es költségvetés egy alapjaiban elhibázott gazdaság- és társadalompolitika folytatásáról szólt, és tegyük hozzá, hogy ez a társadalompolitika azóta sem változott. Azt gondolom, hogy erről szól ennek az országnak a tragédiája, ahogy tegnap csak hogy valami aktualitást mondjak a másfél nap alatt átvert lakáskasszák megszüntetése, úgy ez a társadalompolitika ennek az országnak nem érdeke. Ezt írja le az önök költségvetése gyakorlatilag évről évre.

Ez a költségvetés nem szólt másról, mint hogy az országot igyekeztek külföldi multicégek összeszerelő üzemévé tenni, amivel a legnagyobb baj az, hogy a kis- és középvállalkozások, a családi vállalkozások, a mikrovállalkozások pedig egészen mostoha helyzetben vannak az önök politikájában, pedig azt gondolom, tényleg ez volna az a szektor, amely igazán húzóágazat lehetne Magyarországon, amely itthon tarthatná a fiataljainkat. De önök rendre a költségvetésre csak kizárólag mint pénzügyi aktusra gondolnak, pedig a költségvetés lényege a mögötte rejlő társadalompolitika.

Az elhibázott gazdaságpolitika következménye, hogy a magyar gazdaság továbbra sem tudott a saját lábára állni, az alacsonyan tartott bérek… és tudom, most jön az a válasz, hogy mennyire növekednek a bérek, csak az az állításom, hogy ez a bérnövekmény fényévnyi távolságra van attól, amekkorának ennek lennie kéne, a szükséges és elégséges mértékhez képest van fényévnyi távolságra. De ha nemzetközi összehasonlításban megvizsgáljuk a környező országokban ugyanezt, akkor is látjuk, hogy nagyon súlyos a lemaradásunk.

Ez a bérnövekedés gyakorlatilag a munkaerőhiány által kikényszerített bérnövekmény, pedig azt gondolom, hogy ennek a gazdaságnak lehetne a motorja jó gazdaságpolitika esetén például a belső kereslet felpörgetése. Ezzel szemben nem ez történik. Idehoznak multicégeket, támogatásokat adnak nekik nyakra-főre úgy, hogy egyébként magukat ezeket a megállapodásokat az esetek túlnyomó többségében nem láthatja halandó ember. Ezzel a kormány mesterségesen próbálja életben tartani a gazdasági növekedést, ami egyébként ideig-óráig nagyon hatékony tud lenni, de nem fenntartható, ezért aztán nem is érdeke ennek a nemzetnek.

Már a 2017-es költségvetésben is látszott, hogy szükség lett volna nagyarányú béremelésre, különösen a közszférában, de a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére is. Ebben a versenyben még mindig az egyik legmagasabb európai vezetők vagyunk, és azt gondolom, ez nagyon nagy baj, és persze természetesen megint hozzá kell tennem, hogy elsősorban azoknak, akik a kisvállalkozások, a mikrovállalkozások, az önfoglalkoztatók. Azt gondolom, lett volna erre válasz, értelemszerűen többkulcsos adó kellett volna. Egyébként egy jól meghúzott többkulcsos adó olyan belső keresletnövelő hatással bírt volna, ami nagyon nagy hiányossága a jelenlegi magyar gazdasági struktúrának, mert egy jól meghatározott, egy jól kitalált többkulcsos adó a kiskeresetűeket támogatja, és egy jól kitalált többkulcsos adó a kiskeresetűek támogatásán keresztül, minthogy ők kénytelenek elkölteni, mert nekik kenyérre kell, a belső keresletet erősíti. Ezzel a módszerrel, az egykulcsos adóval önök gyakorlatilag a gazdasági felső 10 százalékot képviselik, ahol ez gyakorlatilag elmegy magánrepülőzésekre, nyaralásokra, és még sorolhatnám.

A mindenki számára hasznos intézkedés helyett a kormány egyszeri és ötletszerű támogatásokat, forrásnövekedéseket szeretne az általa kiépített hűbéri rendszert fenntartandó. Gyakorlatilag kitaláltak egy olyan rendszert, ahol a költségvetés is azt szolgálja, hogy félelemből és anyagi érdekből önökhöz hű és az önök ideológiáját népszerűsítő gazdasági résztvevők kerüljenek helyzetbe a magyar gazdaságban. Azt gondolom, hogy megint csak, ahogy az előbb mondtam, ez nem fenntartható.

(11.50)

Egy aktuális példa, igaz, nem 2017-ből, ez 2018-as: ezen a héten önök pontosan hasonló ideológia mentén szüntették meg a lakás-takarékpénztárak teljes rendszerét, csak azért, mert versenytársa volt gyakorlatilag a Rogán-féle lakáslottónak, és azt gondolom, hogy ez a fajta társadalom- és gazdaságpolitika az, ami miatt elfogadhatatlan ez a zárszámadás, illetve elfogadhatatlan az önök politikája.

A közalkalmazotti béremelés már 9 éve volt befagyasztva, és azt gondolom, ebben a kérdésben önök még mindig adósok a közalkalmazottak felé. Megint csak arról szól ez a dolog, hogy olyan szinten akarják tartani a béreket értelemszerűen nem a haverok bérét , hogy éhen halni még sok, de normális életet élni méltatlanul kevés, miközben Matolcsy György fizetése 2,5-szeresére, 5 millió forintra emelkedik. Ez a kormány bérpolitikája.

Az általános, társadalmi szintű béremelésre és a közalkalmazotti béremelésre is meg lett volna pedig a fedezet, csak épp a Fidesz a 2017-es költségvetését is telezsúfolta teljesen fölösleges, urizáló, csak a saját holdudvarát gazdagító kiadásokkal. Csak hogy néhány példát mondjak: a kormány Várba költözésére elköltött milliárdokra, a Liget-projektre vagy a sport, a taokedvezmények növelésére érdemes itt gondolni. Azt gondolom, hogy ezeknek a forrásoknak a hatékony, a társadalom számára hasznos módon történő elköltése lett volna ennek az országnak az érdeke.

A 2017-es költségvetési tervezetben nem növelték az oktatás forrásait sem, pedig jelentős, az önök által kezdeményezettnél lényegesen magasabb béremelésre lenne szükség azóta is, és a munkaterhek csökkentésére. Elképesztő, hogy a kormány úgy akarja, hogy az ország a XXI. század nyertese legyen, hogy nem fektet az oktatásba, hiszen azzal a 200 milliárd forinttal, amit egyébként az LMP javasolt a 2017-es költségvetés módosítójában növelésre, elérhette volna már a 2010-es GDP-arányos szintet is akár, de önök ezt természetesen elutasították. Pedig szükség lenne arra, hogy GDP-arányosan a 2010-es szintet jelentősen meghaladó forrásokkal lássuk el az oktatást, mert az szolgálja a nemzet jövőjének az érdekét.

Lehetséges egy olyan rendszert kialakítani, amiben mindenki addig jut el, ameddig szeretne, de önök ebben az oktatási rendszerben nem hisznek. Erről szól a most, 2018-ra már a takaró alól ki-ki látszó elképzelés, erről szól az az elképzelés, hogy önök a felsőoktatási helyek számát csökkentik az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát , és egyébként pedig a minőségi felsőoktatást egy olyan elit által elérhetővé próbálják tenni, amit egyébként megint csak a társadalom nagyobbik része nem tud majd megfizetni, nem fog elérni; és én nem félek attól, hogy az önök gyermekei abba a csoportba tartoznak, akik majd ezt nem érik el. Biztos vagyok benne, hogy nem a parlamenti képviselők családjai fogják ezt megsínyleni, hanem a társadalom túlnyomó többsége.

Az egészségügy is óriási forráshiánnyal küzdött már 2017-ben is, és küzd azóta is. A legutóbbi felmondások, botrányok is azt jelzik, hogy mind rendszerszinten, mind finanszírozásszinten egészen elképesztő az az alulfinanszírozottság, ami jellemzi az egészségügy mai helyzetét. Azt gondolom és sajnos ebben a 2019-es költségvetés sem adott elégedettségre okot adó választ , amennyiben erre nem lesz válasza a magyar kormánynak, a bármikori, mindenkori magyar kormánynak, akkor itt olyan társadalmi tragédia és összeomlás várható, amiről ma még talán csak elképzelésük sincs.

Amiről még beszélnem kell, hogy a költségvetés, illetve annak a teljesülése ebben a formában pont azon társadalompolitikai ellentmondások miatt, amiről eddig beszéltem, elfogadhatatlan, és azt gondolom, hogy nagyon jót tenne az önök költségvetési politikájának is, ha néha államtitkár úr, miniszter úr, ne adj’ isten, miniszterelnök úr vagy önök, képviselőtársaim, kimennének az emberek közé; kimennének egy farmerben és egy pólóban, és beszélgetnének az emberekkel, elmennének egy János kórházi egészségügyi ellátásra vagy megnéznék a Szent István Kórház körülményeit, és azt gondolom, hogy ha ezeket megtekintik, akkor az a prioritássor, ami ma és az elmúlt években nem jelent meg az önök költségvetésében, talán megjelenhet.

Úgyhogy én a magam részéről és az LMP nevében azt mondom, hogy sajnos ez a zárszámadás elfogadhatatlan. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a DK és a független képviselők soraiban.)

Forrás: parlament.hu