DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, és köszönöm szépen az ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy hozzászóltak a vitában. Az csalódás, bár nem meglepetés, hogy a kormánypárti képviselők, bár a vita kezdetéhez mérten megfogyatkozva, végigülték némán a vitát, nyilván nagyon fontos jelzés ez a magyar választópolgárok számára, hogy nincs megjegyzésük, nincs hozzászólásuk, nincs véleményük, se kritikájuk, se módosító javaslatuk ehhez a javaslathoz. Azt gondolom, ez önmagában kifejezi azt, hogy a Fidesz gyakorlatilag már minden olyan értékkel szembefordult, amit korábban még képviselt, tulajdonképpen egy kiüresedett hatalmi gépezetnek tekinthető, semmi másnak, gyakorlatilag semmilyen értéket nem képviseltek, amelyekről egykor önök ismertek voltak.A DK-s hozzászólásra szeretném jelezni, hogy természetesen most a tárgysorozatba vételéről van szó, abban az esetben, abban a meglepő esetben, ha a kormánypárti többség lehetővé teszi, hogy erről a javaslatról érdemben vitatkozzunk, akkor nyilván minden szükséges módosítást meg lehet tenni, bár összességében én nem érzem ezeket az aggályokat, de nyilván akkor lehetőség lesz arra, hogy megvizsgáljuk ezeket a módosító javaslatokat. Mindenesetre köszönöm a DK-nak is a támogatást.

Valóban jogos az a megjegyzés, hogy 28 éves elmaradásban vagyunk, de szerintem mindenképpen ki kell mondanunk azt, hogy a kommunista rendszer, a kommunista diktatúra áldozatai és kárvallottjai előtt azzal tudunk megfelelően tisztelegni, ha akár ilyen késéssel is, de megteremtjük az aktanyilvánosságot, és kizárjuk a közéletből azokat, akik részt vettek annak a rendszernek a fenntartásában. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu