DR. ZSIGMOND BARNA PÁL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mint ahogy korábban már szó volt róla, a kábítószerek és pszichotrop anyagok szabályozása három egyezményen alapul. Most az 1971. február 21. napján Bécsben aláírt, pszichotrop anyagokról szóló egyezmény módosításáról van szó. Eme egyezmény jegyzékei a nemzetközi szabályozást takarják, amit az aláíró államoknak kötelességük átvenni, míg a hazai szabályozást célzó jegyzékeket az aláíró tagállamok maguk alakítják.
Hangsúlyozandó, hogy a hazai szabályozás oly módon eltérhet a nemzetközitől, hogy szigorúbb szabályozást tesz lehetővé. Ezt a hazai szabályozást a 2012. évi 66. kormányrendelet rendezi, amelynek P1-P4. jegyzékei a pszichotropegyezmény szerint aktualizált 1-4. lista alapján készülnek el.
Az ENSZ Kábítószerügyi Bizottsága 2018. március 14-én megtartotta a 64. ülésszakát, amelyen határozatot hozott arról, hogy hat új anyagot fel kíván venni ebbe a jegyzékbe. Az előttünk fekvő törvényjavaslat azt a célt szolgálja, hogy a Kábítószerügyi Bizottság határozatát átültesse a magyar jogrendbe, ami összhangban áll a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos törvénnyel.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, támogassák az egyezmény módosításának kihirdetését. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés